Rendőrségi

2010.03.16. 14:45

Mozgalmas volt az ünnep a rendőröknek is

A Fejér megyei rendőröknek bőven akadt dolguk a hétvégén. Volt a megyében kábellopás, ékszerlopás, de még cukorlopás is. Adonyban még egy ATM automatát is megpróbáltak elvinni, de nem sikerült...

feol.hu

Vasárnap a tolvajok vittek mindent, amit értek. Székesfehérvár, Nyúl dűlőben lévő telephelyről elektromos kábelt vitt el 300 ezer forint értékben ismeretlen tettes. Dunaújvárosban, a Szórád Márton úton egy 73 éves asszonyt loptak meg lakásában. Az elkövető a nyitott ajtón keresztül ment be a lakásba, ahol két ezüst ékszerekkel teli dobozt és egy mobilt  vett magához, majd távozott. Az idős hölgy kára 30 ezer forint. Egy ercsi házból - míg a 72 éves tulajdonos aludt - ismeretlenek elvittek sonkát, kolbászt, hiltit, órát. Az elkövetők összesen félmillió forint kárt okoztak. Hasonló módon jártak el Sárkeresztúron is a tolvajok. Mialatt a háziak aludtak, bementek a házba, és ott kutattak. Megtalálták a nyári konyha kulcsát, ahonnan 30 kg fagyasztott csirkehúst, 5 kg lisztet, 2 kg cukrot, valamint 4 kg burgonyát vittek el, sőt még az udvaron álló Suzuki mind a négy kerekét is kiszúrták. A tulajdonos lopási kára mintegy 30 ezer, de a rongálással ennek majdnem háromszorosát, kb. 80 ezer forint kárt okoztak. Sárbogárdon szintén egy melléképületbe mentek be ismeretlenek. Innen szőlőprést vittek el. 

Éjfél előtt pár perccel érkezett a riasztás, hogy Adony, Petőfi utcában található ATM automatát ismeretlenek kirántották a helyéről, és megpróbálták elvinni. A festékpatron azonban felrobbant, így az elkövetők az automatát a pénzzel együtt hátrahagyták a helyszínen.       

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka megrongálták a fehérvári Hermann László Zeneiskola bejárati ajtaját. A műemlék jellegű épületben ezzel 300 ezer forintos kárt okoztak.

 Vasárnap délután folyamán a fehérvári járőrök a Hosszúsétatéren igazoltattak egy asszonyt, akiről kiderült, lopás miatt körözi a Székesfehérvári Városi Bíróság. A nőt a rendőrök előállították a kapitányságra, majd őrizetbe vették.  

Szintén körözött személyt fogtak a dunaújvárosi rendőrök is. Éjszaka  a dunaújvárosi Téglaégető dűlőúton igazoltattak egy nőt. Az ellenőrzése során kiderült, a Pesti Központi Kerületi Bíróság lopás elkövetése miatt elfogatóparancsot adott ki ellene. A nőt elfogását és előállítását követően a rendőrök őrizetbe vették. 

A seregélyesi körzeti megbízott egy férfivel szemben intézkedett, aki még március 14-én bántalmazta anyósát. Az asszony a bűncselekmény során nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A férfit a KMB-s előállította a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol súlyos testi sértés elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Etyeken is bűncselekmény elkövetése miatt intézkedett a helyi körzeti megbízott. A település Újhegyi kiserdő melletti elhagyatott úton állított meg egy gépkocsit. A jármű ellenőrzése során a gépkocsivezető ülése alól egy fehér műanyagtálca került elő, benne kábítószergyanús anyaggal. Az utastérben pedig egy teleszkópos, rugós fémbotot (viperát) is talált a KMB-s. Az etyeki férfit így előállította a Bicskei Rendőrkapitányságra, ahol kábítószerrel való visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, míg a közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt szabálysértési eljárás indult vele szemben.   

Esti órákban egy apa tett bejelentést Csákvárról azzal kapcsolatban, hogy 17 éves fia tör-zúz a lakásban. A helyszínre kiment a csákvári körzeti megbízott, aki a helyszínre hívta az ügyeletes orvost, aki a székesfehérvári kórház pszichiátriájára utalta a személyt. Kiderült, korábban már kezelték az osztályon.

A fiatalembert a mentők vitték kórházba rendőri kísérettel.

Éjszaka 22 óra 20 perckor egy felcsúti férfi telefonált be a rendőrségre, miszerint őt a helyi kocsmában ismeretlenek bántalmazták. A kiérkező járőrök a férfihez mentőt hívtak az arcán lévő sérülések miatt. A mentős a helyszínen úgy nyilatkozott, hogy a férfi sérülései feltehetően ittassága miatt történt elesésből származhatnak. A személyt a mentők beszállították a székesfehérvári kórházba, mert a vállát is fájlalta.   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!