Rendőrségi

2008.10.21. 02:29

Megzavarták a rablást

<b>FMH-információ</b> - Rablás, lopás, besurranás. Nem múlik el nap, hogy e bűncselekmények ne szerepelnének a rendőrségi tájékoztatóban.

Fejér Megyei Hírlap

Dunaújvárosban például 32 éves férfit próbáltak meg kirabolni. A Magyar út-Kistemető út kereszteződésében támadt rá három férfi, akik megütötték, rugdosták, táskáját és kerékpárját el akarták venni. A dulakodásnak az vetett véget, hogy feltűnt egy autó, és a három támadó elmenekült, így a sértettől nem tudtak elvenni semmit. A 20-23 év körüli tetteseket egyelőre keresik. Megtalálták viszont azt a férfit, aki nádasdladányi családi házba surrant be a csukott, de be nem zárt ajtón keresztül, és laptopot, valamint két telefont vitt. A gyanú egy csóri férfira terelődött, akit Nádasdladányban, a Kasza úton igazoltattak és elfogtak a rendőrök. A lopott tárgyak előkerültek, s kiderült az is, hogy a tolvaj ellen korábban már körözést adtak ki. Székesfehérváron, a Deák Ferenc úton feltehetően hamis kulccsal jutott be a lakásba a tolvaj. Arany ékszert és könyveket (!) tulajdonított el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!