Rendőrségi

2009.05.06. 02:29

Megtalálták a gázolót

Székesfehérvár - Meghalt az a cserben hagyott gyalogos, akit hétfőn este ütött el egy kocsi a Szent Flórián körúton. A gázolót hajnalra sikerült megtalálnia a rendőrségnek.

Németh Tamás

A rendőrségre hétfőn este kilenc óra után néhány perccel érkezett bejelentés, miszerint halálos kimenetelű gyalogosgázolás történt a Szent Flórián körút és Zámolyi út kereszteződésénél. A gázoló autó a megkerülő útra fordult rá a Zámolyi útról, a Berényi út irányába, amikor figyelmetlenségből a belső sávban elgázolta a szabálytalanul haladó gyalogost. A sofőr ezután, megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. Az 56 éves bicskei lakos a helyszínen életét vesztette.

A rendőrök még az éjjel megkezdték a nyomozást: átnézték az ipari- és térfigyelő kamerák felvételeit. Egy ismeretlen, fehér színű sportkocsit kerestek, és az adatgyűjtés eredménye alapján néhány óra múlva megtalálták az elkövető 37 éves székesfehérvári férfit, akit hajnalban elő is állítottak. Kihallgatása során a gázoló elismerte tettét, a cserbenhagyást azzal magyarázta, hogy nem látta, kit vagy mit ütött el. Ismerőseitől előzőleg már hallotta, hogy keresnek egy gázolót, de nem tudta, hogy őt. A férfit a városi rendőrkapitányságon őrizetbe vették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!