Rendőrségi

2010.07.19. 09:13

Másodfokú viharjelzés a Balatonon

Siófok - A kánikulai napok után feltámadt erős vasárnapi szélben nyolc esetben tizenhat embert mentettek ki a Balatonból a vízirendőrök, de ennél is több riasztáshoz, köztük két üresen hánykolódó vitorláshoz kellett kivonulniuk - mondta el Kovács Zsanett, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság szóvivője.

MTI

Leginkább felborult és elsodródott vitorlások, illetve a kellő erő vagy tudás híján sodródó szörfösök miatt kellett mentésre indulniuk a balatoni vízirendőröknek vasárnap, amikor végig másodfokú viharjelzés volt érvényben - derült ki a jelentések hétfői összesítéséből.
   
A tó keleti medencéjének északi strandjairól több szörföst annyira elsodort az északi, északnyugati szél, hogy nem tudtak önerőből visszatérni a partra. Badacsony és Fonyód térségében inkább vitorlázók kerültek bajba. Alsóörs közelében egy kis vitorlás felborult, amelynek két fős legénységét kellett kimenteni a viharos Balatonból.   

Fonyód vizein öttagú legénységgel vált "műveletképtelenné" egy hajó, amelynek biztonságos kikötéséhez kellett a segítség. Két riasztásnál nem találtak senkit a sodródó vitorlásokon a vízirendőrök. Ezek a hajók vélhetően az északi part kikötőiből szabadultak el kellő rögzítés hiányában, s a déli part homokpadjain megfeneklett állapotban várják, hogy rátaláljanak a gazdáik.
   
Kovács Zsanett tájékoztatása szerint hétfőn a Balaton keleti medencéjében már csak elsőfokú, a nyugati medencében azonban továbbra is másodfokú viharjelzés van érvényben, a víz 24 fokos. A délelőtti erős szél az előrejelzések szerint délutánra lecsendesedik. A következő napokban várható felmelegedés arra utal, hogy hét végén ideális időjárás lehet a Balaton-átúszáshoz, de a rendezvény megtartásáról csütörtökön hozzák meg a végleges döntést - tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!