Rendőrségi

2009.04.08. 02:29

Iratok nélkül az autóban

Megyei körkép - A járőrök a rutinellenőrzések, közúti igazoltatások során időnként bűnelkövetőket is lefülelnek. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság több ilyen esetről tájékoztatott bennünket.

Gábor Gina

Baracskán az éjszakai órákban ellenőriztek a rendőrök egy Opel Vectrát, amelyben két ercsi férfi ült, de egyik sem tudta magát hitelt érdemlően igazolni. Arra sem tudtak elfogadható magyarázatot adni: mit keres a kocsiban erővágó, feszítővas és fehér cérnakesztyű? A két férfi több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható: ezért kihallgatták, majd őrizetbe vették őket.

A sárbogárdi rendőrök Sárosdon egy Fiat Tipót ellenőriztek: semmiféle irat nem volt sem az autó sofőrjénél, sem két utasánál. Hamarosan arra is fény derült, hogy a Fiat Tipóra egy másik kocsi, egy Fiat Croma rendszámát szerelték rá. A kocsiban ülő három embert előállították, adataikat ellenőrizték és kihallgatták őket.

Megkerült viszont az a Peugeot, amit Dunaújvárosból, a Szabadság utcából loptak el: a szentesi rendőrkapitányság járőrei bukkantak a kocsira. A rendőrök az üggyel kapcsolatban elfogtak három fiatalembert is. Kiderült: több más, hasonló bűncselekménnyel is gyanúsíthatók. Az autót lefoglalták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!