Rendőrségi

2016.09.09. 09:14

Csaló csatornatisztítók? Fejér megyében is megjelentek a trükközők

Csatornatisztító vállalkozónak adta ki magát, így jelent meg az egyik székesfehérvári, alapítványi óvodában egy férfi csütörtökön. Ha nem elég szemfülesek, 160 ezer forintjuk bánta volna, a férfi ugyanis ennyi pénzt várt el pár percnyi munkáért és egy vödörnyi salakanyagért

S. Töttő Rita

Az óvónő semmit sem sejtett, amikor csütörtökön délelőtt megjelent egy férfi a Bártfai utcai intézményben. Falk Jánosként mutatkozott be. Csatornatisztítást vállal, mondta, akár most, csak gyorsan írják alá ezt a megbízási szerződést és ő már megy és csinálja is.

Még örültek is neki, hiszen úgy tűnt, valóban szükség van a munkára – mondta el a Fejér Megyei Hírlapnak az alapítvány egyik munkatársa. A negyedórás „munka” – amit persze senki nem látott – befejeztével egy 160 ezer forintos igénnyel érkezett vissza a vállalkozó. Már az összegen is megdöbbent az óvónő, aki azonnal jelezte is az intézményvezetőnek a helyzetet. Sem az alapítványhoz tartozó óvoda, sem az iskola nem tart ennyi készpénzt, egyértelmű volt, hogy csak átutalással tudná kiegyenlíteni az intézmény a munkadíjat.

Persze ez alatt a pár perc alatt azért elgondolkoztak azon, vajon mi kerülhetett ennyibe, átnézték a férfi által előre elkészített papírokat, amelyeken többek közt szerepelt, hogy 2100 forintért tisztít meg egy méternyi csatornát, s hogy ezen a helyszínen 56 méterrel végzett is. Ez már önmagában különös volt, hiszen tizedannyi csatornahosszal rendelkeznek csak, ráadásul az összegek sehogy sem akartak egyezni. Nem telt el sok idő, amikor a beszélgetés már a fogyasztóvédelmi felügyelet irányába terelődött. Ekkor döntött úgy a férfi, hogy távozik. Vitt magával minden egyes dokumentumot, amit hozott, aláíratott. Nem hagyott maga után mást, csak a döbbent csendet.

Udvarias, nyugodt férfi, mondják, aki azzal a „valamilyen kéziszerzámmal” távozott, amivel érkezett. Gyalogszerrel – autóval ugyanis nem parkolt le a környéken, így ilyen jellegű információt sem tudtak róla gyűjteni. Csak a történet maradt utána és a bizonyosság, hogy itt valami erősen nem stimmel: az óvoda munkatársai ezután nyomozásba fogtak, hamar ki is derítették, hogy hasonló módszerrel az elmúlt időszakban más vállalkozásoknál is járt valaki. És volt, ahol fizettek is neki. Mint kiderült, időről időre megjelennek Székesfehérváron, de más településen is olyan „vállalkozók”, akik a Fejérvíz Zrt.-re, vagy a vízműre hivatkozva (néha enélkül), ajánlatot tesznek a házi szennyvíz csatornarendszer kitisztítására. Zsebők Lajos, a Fejérvíz munkatársa, aki azt is elmondta, hogy a megcélzott helyek többnyire olyan intézmények, boltok, kisvállalkozások telephelyei, – de volt már példa parókiára is – ahol az ajánlkozók remélhetik, van a kasszában pénz, és félrevezethető a megcélzott fogyasztó. A szakember tapasztalatai szerint is a történet úgy kezdődik, hogy közlik, a szennyvízcsatornát ki kell tisztítani, majd rögtön aláíratnak egy megrendelőt.

– A munkát, amire nem is volt szükség, elvégzik vagy úgy tesznek, és kiállítják a számlát több tízezer forintról, végül kérik a pénzt. A dolog nehezen támadható, hiszen a fogyasztó azt előzetesen megrendelte – világít rá Zsebők Lajos, aki hangsúlyozza: a Fejérvíz Zrt. nem vállalja házi csatornarendszerek tisztítását, mert a közterületen lévő szennyvíz csatornák üzemeltetése és tisztítása a feladatuk, erre vannak berendezkedve.

Nem mellesleg a társaság nem adott és nem is szándékozik adni megbízást semmilyen vállalkozásnak házi csatornarendszerek tisztítására, így minden rájuk való hivatkozás, utalás hamis. A fehérvári esetben is volt egyébként arra utaló magatartás, hogy a vállalkozó a Fejérvíz „embere”: amikor ugyanis az óvónő felhívta az igazgatót, megkérdezte a férfitől, hogy a Fejérvíztől jött-e, aki igent bólintott... A munkájára azonban nagy valószínűséggel nem is volt szükség. Hogy miért? Zsebők Lajos ezt elárulta:

– A házi csatornákat akkor kell tisztítani, ha a szennyvíz nem folyik el. Egy jól megépített és rendeltetésszerűen használt házi csatornát azonban tulajdonképpen soha sem kell tisztítani.

Utólag persze már mindenki okosabban látja a helyzetet, ám a hasonló esetekben a trükközők épp a hirtelen megjelenésre, a gyors döntéshozatali helyzetre alapoznak, amikor nehéz átlátni az események minden ágabogát. Az erőszakosság, az udvarias és „szakszerű” fellépés még ma is gyakran hatásos, ezért érdemes mindig résen lenni.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitánysághoz megkeresésünkre elmondták:  az utóbbi időben nem érkezett hasonló jellegű csalásról bejelentés, „ennek ellenére minden esetben javasoljuk, hogy mielőtt bárki is megállapodást kötne ismeretlenekkel, ellenőrizze le a szolgáltatást kínáló személyazonosságát, kérjen referenciákat” – javasolják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!