Rendőrségi

2016.12.19. 10:04

Betörtek az ékszerboltba, autóval szakították ki a páncélszekrényt (frissítve)

A Fejér megyei nyomozók az egyik elkövetőt őrizetbe vették.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást E. Richárd 27 éves ságvári lakossal szemben.

A férfit azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy 2016. december 16-án hajnalban társával betört egy enyingi ékszerboltba. Az üzletben lévő páncélszekrényt az általuk használt gépkocsihoz rögzítették és a helyéről kitépték. Az elkövetőket a cselekmény közben megzavarták, ezért a páncélszekrényt hátrahagyva elmenekültek a helyszínről.

Fotó: rendőrség

A rendőrök az elkövetés napján azonosították a két tettest és E. Richárdot az otthonában elfogták. A férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására.

Frissítés: A másik elkövetővel, E. Tiborral szemben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki és felkutatásához a lakosság segítségét kérte. E. Tibor 2016. december 20-án önként jelentkezett a rendőrségen. A férfit gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették a rendőrök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!