Rendőrségi

2011.11.18. 14:45

Szurkálás az iskolában: előzetesben a késeléssel vádolt fiú

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság azt a fiatalkorú fiút, akit a Tiszaújváros középiskolájában történt késeléssel vádolnak - közölte a bíróság szóvivője pénteken.

MTI

Szabó József azt mondta: indoklásként szerepelt a bűnismétlés lehetősége, illetve a szökés, elrejtőzés veszélye. 

Tiszaújváros középiskolájában szerdán egy tizenéves fiú késsel életveszélyesen megsebesítette társát, elmondása szerint cselekedetét egy számítógépes játék inspirálta, amelyet mintegy másfél éve játszik rendszeresen.

Orvosszakértői feladat lesz annak eldöntése, hogy erőszakos számítógépes játék rabja volt-e a késelő diák.

A Borsod megyei kórház közlése szerint a súlyosan megsérült fiú állapotáról a szülők kérésére nem adhatnak részletes tájékoztatást.

A rendőrségi szóvivő az előzmények kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a rendőrségre érkezett bejelentés úgy szólt, november 16-án délelőtt egy tiszaújvárosi középiskola első emeleti mosdóhelyiségében egy fiú megszúrta két társát. Az előzetes helyszíni orvosi adatok szerint egy 14 éves fiú könnyebben sérült, társát, egy 13 éves fiút súlyos, életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter szállította kórházba.

A vizsgálat során a nyomozók megállapították, hogy a bűncselekménynek valójában csak egy sértettje van. "Az ügy vizsgálatának kezdeti stádiumában még könnyebb kézsérülésekkel szereplő 14 éves fiú ugyanis később ellentmondásba keveredett, majd végül gyanúsítottként hallgatták ki" - hangsúlyozta a szóvivő, hozzáfűzve, hogy részletes, beismerő vallomás tett. A bűncselekmény elkövetési eszközét a hatóság megtalálta és lefoglalta.

Az ügy gyanúsítottja vallomásában elmondta, hogy a bűncselekmény elkövetésére őt egy számítógépes játék inspirálta, amelyet mintegy másfél éve játszik rendszeresen.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés kísérlete miatt folytatott eljárásban a jó családi körülmények között elő, helyi fiút gyanúsítottként hallgatta ki, majd bűnügyi őrizetbe vételéről határozott.

A rendőrség - a cselekmény tárgyi súlyára és a bűnismétlés veszélyére tekintettel - kezdeményezi a fiatalkorú gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozását - mondta el Gaskó Bertalan.
  

Stabil a sérült fiú állapota - szerdai információk

Stabil annak a fiúnak az állapota, akit mentőhelikopterrel szállítottak a mentők kórházba, miután megszúrta egy társa szerda délelőtt egy tiszaújvárosi középiskolában - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A Borsod Online információi szerint a rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, de ezt a főkapitányság nem erősítette meg.

 A rendőrség honlapján szerda délután azt közölték: a tiszaújvárosi középiskola mosdóhelyiségében történt késelés körülményeit a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya vizsgálja.

"A bűncselekmény során egy 14 éves fiú könnyebben sérült, míg társát, egy 13 éves fiút mentőhelikopterrel szállítottak kórházba. Állapota stabil. A helyszíni szemle és a körülmények pontos tisztázása, az elkövető beazonosítása jelenleg is folyamatban van" - olvasható a közleményben.

Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgató-főorvosa az MTI-nek azt mondta: a súlyosan megsérült fiú állapotáról a szülők kérésére nem adhat részletes tájékoztatást.

Fülöp György, Tiszaújváros alpolgármestere, aki megválasztása előtt az intézmény igazgatója volt, az MTI-vel azt közölte: megdöbbent a történteken, remélik, hogy a súlyosan megsérült diák felépül.

Az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskolából a tanulókat déli 12 óra előtt hazaengedték, közülük többen is azt mondták: úgy tudják, a késelő fiú nyakon és hátba szúrta 7. évfolyamos társát, a 9. évfolyamos fiú pedig a karján sérült meg. Sajtóinformációk szerint a tanulók hazaengedése előtt valamennyiük holmiját átvizsgálták; azt a kést keresték, amellyel az egyik tanuló megszúrta két társát.

A Borsod Online úgy tudja, a rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, a diákot a rendőrök egy autóbuszról állították elő. A gyerekek elmondása szerint ez a fiú nem akarta beengedni társait a mosdóba a szünetben, mert - állítják a gyerekek - valamilyen kábítószert fogyasztott. Ennek ellenére be akart menni a fiatalabb fiú, akkor szúrta meg őt a diáktársa - írta a hírportál. Mint hozzátették, a gyerekeket csütörtökön rendkívüli osztályfőnöki órán tájékoztatják az iskolában történtekről.

A helyszínelés jelenleg is tart.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!