Rendőrségi

2008.08.18. 02:29

Mindent tagad a punk banda

Székesfehérvár (rk) - Garázda tolvajok kergetik őrületbe a halőröket, akik társadalmi munka keretében fáradoznak azon, hogy szebbé tegyék a Palotavárosi tavak környékét.

Radocsai Kálmán

Előszeretettel látogatják a randalírozó tolvajok a Palotavárosi tavakat. A halőrházat már számos alkalommal felnyomták , a június 16-ai betörés azonban ha lehet, még fájóbban érintette a sértetteket. Amikor a korai órákban kilátogattak az őrök, nyitott ajtókat, levágott lakatokat találtak. Egyebek mellett négy ember komplett horgászfelszerelése, több kiló csali és egy távcső hiányzott. A rendőrök rögzítették a nyomokat, ám a minap megküldték a határozatot, hogy lezárták a nyomozást, a tettes(ek) ismeretlen(ek).

Július 4-én éjjel ugyancsak hívatlan vendégek érkeztek a tavakhoz, barbár módon nyolc fűzfa- és két juharfa-csemetét törtek ki. Emellett kidöntötték a szalonnasütő melletti asztalt és padokat, összetörték majd eltüzelték azokat - mondta Pacsai János ellenőr. Augusztus 11-én újabb tüzet gyújtottak a garázdák, amit a tavasszal telepített fűzfákkal és juharfákkal tápláltak, valamint átmásztak a halőrház kerítésén és az iskoláktól kapott székeket is a tűzre vetették, a vasvázakat pedig a tóba hajították.

Augusztus 14-én a felső tó mögötti erdős területen álló lakot verték szét és gyújtották fel, a lángok a száraz aljnövényzet miatt gyorsan terjedtek. A halőrök értesítették a tűzoltókat, akik perceken belül a helyszínre értek. Ekkor 10-12 kakastaréj-frizurát viselő punk fiatal közelített az erdő irányából. Az őrök számon kérték őket, mire azt felelték: semmi közük a gyújtogatáshoz, ám láttak három kerékpárost, akik a Gaja patak mentén menekültek...

Az elmúlt hónapokban a gonosztevők szinte semmilyen nyomot nem hagytak, amelyből azonosítani lehetne őket. Az azonban bizonyos, hogy kedvelik az alkoholt, mert a halőrök egyike talált egy ötezer forintos számlát, amelyen néhány palack bor, likőr és brandy volt feltüntetve. A jövőben a rongálások és lopások visszaszorítására éjjeli őrjáratokat szerveznek a tavak körül - tudtuk meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik