2016.10.10. 14:18
A teljesítmény visz előre az életben (x)
Az alpokaljai kisvárosban, Kőszegen, a hangulatos történelmi utcákat járva többen megismerik az egykori világ- klasszis kézilabdázót, Farkas Ágnest, aki pár évvel ezelőtt költözött a nyugati határszélre. A Vas Megyei Kézilabda Szövetség elnökeként a rá jellemző elhivatottsággal, határozottsággal, vasakarattal végzi munkáját, amelynek közép- pontjában az utánpótlás-nevelés és az infrastrukturális fejlesztések állnak.
Az egykori olimpiai és világbajnok ezüstérmes, Európa-bajnok átlövő hangja jókedvűen csilingel, s árad belő- le az erő és a pozitív kisugárzás. Izgalmas, inspiráló személyiség, aki bárkit képes szellemileg és lelkileg is feltölteni tudatosan építkező tenni akarásával. Jó hallgatni összeszedett gondolatait, amelyek sokat elárulnak példaértékű életszemléletéből: mindenben meglátni azt, ami előre visz.
- Németország, Horvátország, vagy éppen Dánia után miért a nyugati határszélen, Kőszegen telepedett le?
- Nagyon sok helyen éltem. Nehéz megtalálni azt a helyet, ahol az ember
kiegyensúlyozottnak érzi magát. Én ahol tartózkodom - munka, vagy család miatt -, azt a helyet tekintettem otthonomnak. Mindig kerestem és megtaláltam a hely pozitívumait, ami által otthonossá vált az életem. Kőszeg is egy állomás az életemben, nem biztos, hogy az utolsó, de most itt érzem magam otthon.
- Évekkel ezelőtt nyilatkozta, hogy kinéztek maguknak egy 1905-ös építésű házat. Végül ennek a felújításába fogtak bele?
- Ebben a - még belvároshoz tartozó - régi épületben találtuk meg magunknak a kihívást. Meglehet, más nagy falatnak tartotta volna. Részleteiben próbáltuk felújítani, miközben a régi állapotot akar- tuk visszaadni. Szeretek példával járni mások előtt és olyat tenni, amit senki sem csinált, de mindenki követ. Most kisebb épületeket, kápolnát hobbiból újí- tunk fel, hogy szebb legyen a környeze- tünk, amire fel is hívjuk a figyelmet. Ez egy meggyőződés. Emellett fontos, hogy odafigyeljünk egymásra, a szom- szédunkhoz odaforduljunk, s áldozzunk a másikra 10 percet az életünkből.
- Hogyan kell elképzelni a Vas Megyei Kézilabda Szövetség elnökének min- dennapjait?
- Ez egy társadalmi munka. Ha a közösségnek szüksége van rám, ha segítséget kérnek, abban a pillanatban jelen vagyok az életükben. Nekem a sport most is meghatározza a mindennapjai- mat. Ha egy iskolát szeretnék az után- pótlás csapathoz csatolni, akkor beülök az autóba, elmegyek az adott településre és megkeresem az igazgatónőt, a testnevelő tanárt, a kézilabdában érde- kelt embereket. Megpróbálom bevonni őket a programba, mivel minél több gyerekkel kell megismertetni és meg- szerettetni ezt a sportágat.
- Annak ellenére, hogy Magyarországon a kézilabda az egyik legnépszerűbb csapatsport.
- Ez így van, de például Jánosházán, vagy akár a zalai Pölöskén nincs a gyerekek- nek lehetőségük arra, hogy versenyez- tetve legyenek. Ezt meg kell oldanunk. Győrben, Veszprémben, Szegeden, Budapesten borzasztó népszerű a kézi- labda. Vas, vagy Zala megyében nem igazán van olyan csapat, ahova klubok- hoz lehetne csatlakozni. Fontos, hogy a gyerekek megyei, országos szinten megmérettessék magukat. A diákok így már kicsi korban megtanulják, hogy a teljesítmény viszi előre őket is és a vilá- got is. Akkor lesz jó ember valaki, ha pozitív nyomot hagy a világban.
- Fájó és aktuális tény, hogy 30 év után az idei riói olimpiára sem a női, sem a férfi kézilabda csapat nem tudta kvalifikálni magát. Ön ezt hogyan éli meg?
- Szívemre teszem a kezemet és borzasztóan fájó érzés számomra, mivel minden sportoló életében az olimpia a maximum. A kvalifikációról nem csak a sportoló tehet, nagy felelősség hárul a sportvezetőkre is. Nekem meggyőződésem, hogy az utánpótlás-nevelésre kell óriási energiát fordítani, emellett infrastrukturális befektetések szükségesek. A megfelelő körülmények persze kellenek a tollaslabdához, az asztaliteniszhez és a kosárlabdához is. Sok oktatási intézmény van, ahol nincsen kézilabdázáshoz szükséges 40 méter- szer 20 méteres játéktérrel rendelkező terem. A kőszegi gimnáziumnak sincs ilyen tornaterme. Azon dolgozom, hogy ez megvalósuljon. Meglátásom szerint: a klubok finanszírozását meg kell vizsgálni. 30 évvel ezelőtt Budapest nyolc NB I-es csapatot is ki tudott állítani, most hármat, maximum. Másik tény, hogy kevés a sportágunkban a szak- ember. Azon dolgozom, hogy jobb körülményeket teremtsek, s a gyerekek között legyen egy újabb Farkas Ági, vagy egy Görbicz Anita, aki világversenyeken tudja majd megmérettetni önmagát.