sütik bűvöletében

2018.03.22. 15:00

Mutatós desszertek, piskóták, kalácsok – egyenesen a nagymamától

A falusi nagymamák receptjei alapján készült sütemények garantált sikert jelentenek.

Szanyi-Nagy Judit

A töltött fonott kalács is népszerű

Fotó: Szanyi-Nagy Judit/ Fejér Megyei Hírlap

Piskótatekercs

A rendszerint baracklekvárral töltött piskótatekercs sok megyei háztartás közismert süteménye, hiszen kevés hozzávaló szükséges hozzá, egyszerű elkészíteni, mégis laktató. A nagyiféle recept szerint először hét darab tojás sárgáját keverjünk simára hét kanál porcukorral és két evőkanál vízzel. A tojások megmaradt fehérjét verjük fel, majd fakanál segítségével óvatosan dolgozzuk össze egy csomag sütőpor és hét kanál liszt elegyével.

A nagyi és a dédi főzőműhelyéből csak finomságok kerülhetnek ki: a falusi háztartások nagy kedvence a piskótatekercs
Fotós: Szanyi-Nagy Judit/ Fejér Megyei Hírlap

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, öntsük bele a masszát, és előmelegített sütőben süssük meg. Ha elkészült, a sütőpapírt még melegen húzzuk le róla, majd egy nedves konyharuha segítségével tekerjük fel a piskótát. Ha kihűlt, tekerjük ki, majd kenjük meg baracklekvárral ‒ de a gesztenyemassza is jó választás lehet. Ha végeztünk, ismét tekerjük fel, szórjuk meg porcukorral, srégen szelve tálaljuk.

Kakaós csiga

A porcukorral megszórt, házilag készített kakaós csigából nem csak egy darab fogy egy étkezés során. A tésztához a következőkre van szükségünk: 50 dkg liszt, 1 tojás, 2 dl tej, 2 evőkanál tejföl, 5 evőkanál kristálycukor, 2,5 dkg élesztő, 1 evőkanál puha margarin, 1 csomag sütőpor és egy csipet só. A tejet langyosítsuk a cukorral, morzsoljuk bele az élesztőt, s alaposan keverjük el. A tészta többi hozzávalóját öntsük egy edénybe, majd adjuk hozzá a felfuttatott élesztős tejet.

A házilag készített, melegen tálalt kakaós csiga és a húsvétra is kiváló
Fotós: Szanyi-Nagy Judit/ Fejér Megyei Hírlap

A töltelékhez 5 dkg olvasztott margarinra, 4 evőkanál kristálycukorra és cukrozatlan kakaóporra, illetve 1 csomag vaníliás cukorra van szükségünk. Itt először a cukrot, a vaníliás cukrot és a kakaóport keverjük össze. Ezután a tésztát egy kissé lisztezett deszkán nyújtsuk vékony, téglalap alakúra, kenjük meg az olvasztott margarin egy részével, szórjuk rá a kakaós tölteléket, végül öntsük rá a maradék vajat.

A tésztát a hosszabbik oldalánál fogva tekerjük fel, majd vágjuk 1,5-2 ujjnyi széles szeletekre. Béleljünk ki egy nagy tepsit sütőpapírral, majd a csigákat egymástól távol helyezzük bele. Forró sütőben körülbelül 10‒12 perc alatt süssük készre. Mielőtt megijednénk: a csigák nem kapnak barna színt, fehérek maradnak, mégsem lesznek sületlenek!

Ostoros kalács

A húsvéti asztal éke lehet az ostoros vagy töltött fonott kalács. Ehhez 5 dkg élesztőt futtassunk fel egy evőkanál cukorral 2 dl langyos tejben, majd dolgozzuk össze 60 dkg liszttel, 3 tojás sárgájával, 5 evőkanál olajjal, 3 evőkanál cukorral és egy kávéskanál sóval. Addig dagasszuk, mígnem sima, fényes masszát kapunk. Takarjuk le, fél óra alatt meleg helyen kelesszük duplájára.

A töltött fonott kalács is népszerű
Fotós: Szanyi-Nagy Judit/ Fejér Megyei Hírlap

Ezután a tésztát borítsuk enyhén lisztezett gyúrólapra, s osszuk hat egyforma részre. Ezeket nyújtsuk téglalap alakúra, majd kenjük meg a töltelékkel: 25 dkg margarin, 20 dkg cukor és 4 evőkanál cukrozatlan kakaó krémes elegyével. Tekerjük fel a téglalapokat, fonjunk össze hármat-hármat, majd az így elkészült két kalácsot fektessük kivajazott tepsibe. A tészta fedje a teljes felületet! Negyedórát pihentessük, majd kenjük meg egy felvert tojással. Előmelegített sütőben 35‒40 perc alatt süssük aranybarnára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!