Édes élet a túróval

2020.02.14. 08:30

Készítsen szeretetgombócokat ajándékba szíve párjának!

Nem nagy kunszt túrógombócot készíteni – az étel mégis megédesítheti és feldobhatja a napot. Lepje meg vele kedvesét!

Szanyi-Nagy Judit

Túrógombóc porcukorral és eperrel. A desszert egyéb öntetet, szószt is elbír még!

Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Hozzávalók: 25 dkg tehéntúró, 2 darab tojás, 3 dkg vaj, 1 csipet só, 5 dkg búzadara. A forgatáshoz 2 evőkanál olajra, 5 dkg zsemlemorzsára, 1,5 dl tejfölre, ízlés szerinti porcukorra, fahéjra és sóra van szükségünk.

Kezdésképpen vegyünk egy villát, majd a segítségével a túrót törjük finomra a vajjal, a sóval és a tojások sárgájával együtt. A tojásfehérjét verjük kemény habbá, majd forgassuk a túróhoz a búzadarával együtt – lazán –, és pihentessük jó egy órán át!

Ezt követően elkezdünk sós vizet forralni, a „kipihent” masszából pedig – nedves kézzel – tojás nagyságú gombócokat formálunk. Ezeket a vízbe dobáljuk, úgy, hogy miközben főzzük, az addig lobogó lángot kisebbre kapcsoljuk az edény alatt. Így nem fognak szétesni a gombócok. Fedő alatt főzzük ezeket puhára, körülbelül 10 perc alatt.

A gombócokat leszűrjük, majd egy kevés olajon megpirítjuk a zsemlemorzsát, s összekeverjük a tejfölt a porcukorral. A túróformákat a pirított zsemlemorzsába forgatjuk, ízlés szerinti édesített tejföllel, valamint fahéjjal megszórva tálaljuk.

Túrógombóc porcukorral és eperrel. A desszert egyéb öntetet, szószt is elbír még!
Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Amennyiben az ízeket fokozni szeretnénk, a gombócokhoz ne csak „nyers” gyümölcsöt kínáljunk! Az eperöntet látványra és megkóstolva is csodálatos – ráadásul hamar elkészül. Hozzávalók: 40 dkg (fagyasztott) eper és 10 dkg cukor. Az epret alacsony hőfokon, folyamatos kevergetés mellett összefőzzük a cukorral: előbb a cukrot picit karamellizáljuk, erre kerülnek az eperdarabok. Egy kissé darabos szószt kell kapnunk.

Eper híján készítsünk csokiöntetet: ehhez 20 dkg vaj, 2 evőkanál finomliszt, 3 evőkanál kakaópor, cukor és 1 liter tej kell. A vajat felolvasztjuk, hozzáadjuk a lisztet, a kakaóport és ízlés szerint cukrot. Összekeverjük, hogy ne maradjon csomós, és felöntjük körülbelül 9 dl tejjel. Forrásig kevergetjük – ha nagyon sűrű, felöntjük a maradék tejjel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!