ünnepi finomság

2019.04.22. 08:00

Amikor krém lesz a tojásból

Az ünnepi reggel(i)t egy jól elkészített tojáskrémes szendvics is megkoronázhatja.

Szanyi-Nagy Judit

Rusztikus tojáskrém

Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Pirítóson, de egy „hétköznapi” kenyér tetején is jól mutat a tojáskrém. Ha nem ismerné, vagy még nem merte kipróbálni egyik változatot sem, ezért a receptért kezeskedünk!

Hozzávalók: 4 darab tojás, só, bors, fél fej vörös- vagy lila hagyma, 4 dkg vaj, fél pohár tejföl, 1 evőkanál mustár és aprított petrezselyemzöld. A tojásokat keményre főzzük: azokat egy evőkanállal sós vagy ecetes, forrásban lévő bőséges vízbe tesszük, majd az újraforrástól számított 10 percen át főzzük. Ezt követően hideg vízben lehűtjük, megpucoljuk, majd sajtreszelőn leszereljük. Ízesítjük, vagyis sózzuk, borsozzuk, beletesszük az apróra vágott (jelen esetben lila) hagymát.

Rusztikus tojáskrém
Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

A vajat habosra keverjük a tejföllel és a mustárral, majd az elegyet hozzáadjuk a tojáshoz. Rászórjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, mindezt összekeverjük, majd néhány órára a hűtőbe tesszük, hogy egy kicsit megdermedjen, az ízek pedig összeérjenek.

Ha nincsen kenyérpirítónk, az alapként szolgáló kenyérszeleteket egyszerűen csak tegyük egy felhevített serpenyőbe, így pirítsuk meg azok mindkét oldalát! Az étel zsiradékot nem, nagy odafigyelést azonban igényel, mert a kenyér könnyen elszenesedhet, ha nem vigyázunk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!