A tejszíntől krémesebb, tartalmasabb, világosabb levest kapunk

2020.10.25. 07:45

A brokkoli könnyed előétel

A krémlevesek igen megosztó előételek – míg az egyik tábor imádja, a másik rá sem bír nézni. Gyerekek azért szokták kedvelni, mert színes és mert nincsenek benne „gyanús” darabkák, amelyeket kerülni kell. Ilyen szép és finom leves készíthető a brokkoliból, melyből van mindenmentes és átlagos, tejszínes-sajtos változat is.

S. Töttő Rita

Brokkolikrémleves, ízlésesen elkészítve és tálalva

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

A brokkolikrémleves elkészítése sem túl sok időt, sem túl nagy szaktudást nem igényel, viszont annál finomabb lesz a végeredmény. A rózsáira szedett brokkolit megfőzzük sós vízben. Lehet az mirelit és friss zöldség is. Addig főzzük, amíg nem kezdjük el érezni az intenzív, friss brokkoliillatot, amely ha belengte a konyhát, levehetjük a tűzről.

Kicsit hagyjuk hűlni, majd pedig kimerjük a zöldséges tartalmat egy turmixgépbe. Ehhez annyi levet adunk, amennyi körülbelül ellepi a zöldséget. Így viszonylag sűrű, de azért kellően leveses állagot kapunk. De pluszlé hozzáadásával könnyedén korrigálható a leves állaga a turmixolás közben. Kevés frissen őrölt borsot adunk hozzá, és már indulhat is a turmix! Ez a mindenmentes változat. Sokan tesznek azonban hozzá tejszínt, amelytől krémesebb, tartalmasabb, világosabb levest kapunk.

Brokkolikrémleves, ízlésesen elkészítve és tálalva
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Tálalhatjuk pirítóssal, kenyérkockákkal, magokkal vagy éppen reszelt parmezánnal is. Isteni, friss és könnyed előételnek számít, melyben jelentős ásványi anyag és vitamin található. A leírások szerint sok kálium, kalcium, magnézium és vas van benne, de B-vitaminokban, C-, K- és E-vitaminban is gazdag.

Hasonló módon készíthető el a húsok mellé tálalt vagy éppen tésztás-húsos göngyölegekbe töltött brokkoliszósz is. A különbség annyi, hogy akkor kevesebb levet teszünk hozzá, hogy sűrűbb állagú legyen ez a szép zöld történet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!