Ráckeresztúr

2016.11.13. 09:16

Dal, zene, bor - Tízéves a Ráckeresztúri BOR-ÁSZOK Dalárda Egyesület

A hagyományokhoz hűen Márton-napi újborünnepet rendezett a Ráckeresztúri BOR-ÁSZOK Dalárda Egyesület. Nemcsak az idei nedűt, hanem születésnapot is ünnepeltek, hiszen éppen egy évtizede alakult a dalárda.

Gajdó Ágnes

Az egyesület 2006. július 22-én lépett először a közönség elé az I. Ráckeresztúri Borversenyen, amelyet Halászné Fleischer Mária és Varga Viktor kezdeményezett. Egy alkalomra készültek, de a jól sikerült fellépés után úgy döntöttek, együtt maradnak. Először bordalokat tanultak, majd kuruc- és katonadalok, népdalok következtek.

Az egyesület elnöke Dobrádi Károly, az elnökség tagjai Sátor János és Novoth Lajos. Sok helyen léptek már fel a megyében és a megyén kívül. Rendszeresen részt vesznek a KOR-TÁRS Nyugdíjas Ki mit tud?-on, és többször szerepeltek a Keresztúr Nevű Települések Hazai és Nemzetközi Találkozóján is. Évente kétszer rendeznek műsoros estet az érdeklődőknek, ahová meghívják a községben működő más civil szervezeteket is. Tavasszal tartják a borversenyt, ősszel, Márton-nap környékén pedig az újbor ünnepet.

 

Örömmel énekelnek együtt, a szorgalmas gyakorlásnak és kitartásuknak köszönhetően a  Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) által megrendezett minősítőn 2013-ban Dinnyésen a térségi kiváló, 2014-ben Székesfehérváron az országos ezüst fokozatot érték el, ekkor a művészeti vezető Damakné Ferenczi Anna volt. Az arany fokozatot Péter András irányításával szerezték meg 2016-ban. A dalárdát jelenleg öt nő és hét férfi alkotja, de már nemcsak énekelnek, hanem zenélnek is. Péter András vezetésével citerazenekar alakult, amelyben más helyi civil szervezetekből érkezett zenekedvelők is fellépnek.

A születésnapi rendezvényen a zenekar és a dalárda mellett szerepelt a Darázsderék Nyugdíjas Táncegyesület és a Mákvirág Tánccsoport Egyesület két-két koreográfiával, a Pávakör Fejér megyei népdalokat énekelt. A Pusztaszabolcsról érkezett vendégek fergeteges paródiát mutattak be egyetlen hang nélkül. Természetesen nem maradt el a meglepetés sem: az ünnepeltet boroshordó alakú tortával köszöntötték. A vacsora után kezdődött a mulatság, a jó hangulatú rendezvényen Steimann György énekelt, zenélt.

Idén májusban a Magyar Televízió Életkor című műsorában láthattuk a BOR-ÁSZOK Dalárda Egyesületről készült kisfilmet, melyben elhangzott hitvallásuk is: „Öröm ott élni, ahol dal, zene és bor van, és ahol ennyien igénylik az ősi hangszeres zenekultúrát."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!