Pusztavám

2017.03.07. 08:45

Gyakoribb járőrözést szeretne - Új vezető a pusztavámi polgárok élén

Krausz Ferencet választották meg a pusztavámi Polgárőr Egyesület új elnökének.

Civil Tudósítónktól

Mint ismeretes, a korábbi elnök, Finta János nyugalmazott címzetes általános iskolai igazgató, 66 éves korában (2016. december 22-én) elhunyt. Az új elnök Finta János szellemiségét szeretné tovább vinni, aki nagy hangsúlyt fektetett a bűnmegelőzésre, a helyi rendezvények biztosítására, az állampolgárok vagyon-és személyi biztonságára.

Krausz Ferenc 50 éves, 26 évi munkaviszony után ment nyugdíjba a bányától. A helyi polgárőrségnek 10 éve tagja. Amikor belépett az egyesületbe, nagyszülei szavai jutottak eszébe: „segítsd az időseket, betegeket, a kisgyermekeket.” Krausz Ferenc emlékeiben kutatva, megemlíti, hogy az elmúlt 10 év során, két kiemelkedő eseményen kellett (neki és társainak is) keményen helyt állnia. Az egyik a Dunán levonuló nagy árvíz, a másik a 3 évvel ezelőtti hatalmas havazás, ahol a hófúvásban elakadt járművek vezetőit mentették. Összefogtak, és legyőzték a természet erőit.

A helyi polgárőrök néhány nappal ezelőtt tartottak egy közgyűlést, ahol megválasztották az ötfős elnökséget. Ebből az öt főből került ki – elnökként – Krausz Ferenc.

Krausz Ferenc: „a legfontosabb feladatatom, hogy az egyesületet fellendítsem”! Fotó: Nédó Géza

A volt bányász elmondta, hogy a Pusztavámi Polgárőr Egyesület jelenlegi taglétszáma 42 fő, ám mindösszesen húsz fő az, akire rendszeresen támaszkodhat. A többiek munkahelyi elfoglaltságuk miatt, nem mindig tudnak szolgálatot vállalni.

Krausz Ferenc a terveiről is beszélt. Elmondta, hogy a legfontosabb feladatai közé tartozik, az egyesületet „fellendítse”. Ez alatt sok mindent ért. Sűrűbb szolgálatot képzel el, s ezt csak új tagok beszervezésével érhető el. A közlekedésben nagyobb szerepet kellene vállalniuk, hiszen a falun át halad egy forgalmas út, amely Tatabányát, Oroszlányt érinti. A településen a különböző rendezvények biztosítása is a polgárőrség feladata, ott is nagyobb szervezettséget kíván megvalósítani.

– Az a lényeg – mondta befejezésül Krausz Ferenc –, hogy még hathatósabb és eredményesebb munkát szeretnénk kifejteni a bűnmegelőzésben, a különböző katasztrófa jellegű eseményekben.

 

 

Nédó Géza

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!