Pusztavám

2014.07.28. 14:00

Osztálytalálkozó ötven év után

Pusztavám - Örömmel és kíváncsisággal, a viszontlátás izgalmával készülődtek ballagásuk 50. évfordulójára a volt pusztavámi diákok.

Nédó Géza

„Kinek mit hozott az élet, kit merre vitt a sors?" – kérdezték egymástól, majd mindenki válaszolt a kérdésre. Többen is kifejtették, jó alapot kaptak a Pusztavámi Általános Iskola tanáraitól, szüleiktől, a falu közösségétől. Köszönet érte! Elisabeth Möllmann (lánykori nevén Stahl Erzsébet) lapunknak elmondta, hogy 1964-ben 46 fős osztály ballagott el, mára 31 főre csappant a létszám. Az osztálytalálkozón 26-an jelentek meg.

Megtudtuk, hogy Tóth Lajos nyugalmazott tanár úr, aki matematika-fizikával „fertőzte meg" diákjait, megtisztelte jelenlétével a találkozót, csakúgy, mint Petrovics Istvánné nyugalmazott tanárnő, mindenki Gabi nénije. – Megtettük, ami tőlünk tellett, szeretettel éljük mindennapjainkat – foglalható össze a tanárok véleménye.

Ötven évvel ezelőtt végezték el Pusztavámon az általános iskolát. Fotó: Nédó Géza

– Mára már sokat tudunk, de semmit nem felejtettünk – summázta a többi volt diák mondanivalóját az osztálytalálkozón Elisabeth Möllmann.

Az estet egy közös vacsorával zárták, osztálytársuk hangulatos, remek éttermében. A szervezésben részt vettek: Fettné Wittmann Mária, Borsos Anna, Némethné Nagy Katalin, Möllmanné Stahl Erzsébet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!