-1°

Púder Nélkül

11 hónapja
Ugyan, ki nem forgatta már meg a kósza gondolatot a fejében anyaként (vagy akár apaként is), hogy egy órára, vagy csak egy napra eltűnik, kilép a gyerkőcök egyébként gyönyörű, de sokszor hangos, olykor idegőrlő, akarnok, toporzékoló, sodró, irányíthatatlannak tűnő világából?
1 éve
Amiről évekkel ezelőtt még azt hitted, baromi ronda, arról most kiderült, hogy roppant menő...
1 éve
Székesfehérvár – Bálokra, szalagavatókra nagy kérdés a hölgyek esetében a frizura, amely legalább akkora hangsúlyt kap, mint maga a ruha. Az idén a mottó ez lehetne: a kevesebb néha több.
1 éve
Székesfehérvár – Közönségdíjjal tért haza egy nagy fodrászversenyről a székesfehérvári Deres Nóra, aki vallja: a speciális „vászon”, amelyre alkothat, mindig kreativitásra ösztönözte, inspirálta őt. Ezúttal az ősz és modellje, Trixi hajkoronája ihlette meg, amely láthatóan tetszett a szavazóknak is.
1 éve
Székesfehérvár – Azok a menyasszonyok, akiknek jövő tavasszal vagy nyáron lesz az esküvője, már nagyban azt találgatják, milyen ruhát és sminket válasszanak a nagy napra. Ebben nagy segítséget nyújthatnak maguk a szakemberek és persze az esküvő-kiállítások is.
1 éve
Székesfehérvár - Tanulóként a nagypapáján gyakorolta a borotválást, most az ország legjobb fodrászai közé tartozik a fehérvári lány, aki Magyarországot - női frizura kategóriában - képviseli a jövő májusi barcelonai nemzetközi fodrászbajnokságon.

Legolvasottabb

1
Az Ikarus fehérvári gyára újra szárnyal!
2
Mentőautó és személyautó karambolozott a 63-as úton (frissítve)
3
Három autó csapódott egymásba Székesfehérváron
4
Kiégett egy autó motortere Székesfehérváron, a József Attila utcában
5
Két teherautó és egy autó karambolozott Mórnál (Frissítve)
változik a klíma
A tavalyi volt minden idők egyik legmelegebb éve a Földön
tárlat / 1 órája
Kortárs magyar alkotókat is bemutat idén a Műcsarnok
Az intézmény látogatottsága évről évre nő, kiállításaira tavaly 133 ezernél is többen voltak kíváncsiak.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
BICSKEI GYÖRGY
kárpitos
életének 67. évében elhunyt.
Temetése 2018. január 22-én
13 órakor lesz a székesfehérvári Béla úti temető
vízbemosásos parcellájában.
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak.
Gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik
PÖLÖSKEI LAJOSNÉ
született Földi Aranka
temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek.
Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy munkatársunk,
VÖRÖSMARTY MIHÁLYNÉ
a Sárszentmihályi Polgármesteri Hivatal köztisztviselője
2018. január 13-án, életének 55. évében elhunyt.

Temetése 2018. január 19-én,
pénteken 10 óra 30 perckor lesz a székesfehérvári
Béla úti temetőben.

Az elhunytat Sárszentmihály Község Önkormányzata
saját halottjának tekinti.

Emlékét kegyelettel megőrzi.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy munkatársunk,
VÖRÖSMARTY MIHÁLYNÉ
a Sárszentmihályi Polgármesteri Hivatal köztisztviselője
2018. január 13-án, életének 55. évében elhunyt.

Temetése 2018. január 19-én,
pénteken 10 óra 30 perckor lesz a székesfehérvári
Béla úti temetőben.

Az elhunytat Sárszentmihály Község Önkormányzata
saját halottjának tekinti.

Emlékét kegyelettel megőrzi.
"Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok
és megterheltettetek és én megnyugosztlak titeket." Máté 11:28

Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik szerették
és ismerték, hogy
VÖRÖSMARTY MIHÁLYNÉ
született Hajdara Ibolya
türelemmel viselt betegség után
55 évesen megpihent.

Szeretett, drága édesanyánktól
2018. január 19-én 10.30-kor Székesfehérváron a Béla úti temetőben veszünk búcsút.
Szerető gyermekei és unokái
"Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok
és megterheltettetek és én megnyugosztlak titeket." Máté 11:28

Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik szerették
és ismerték, hogy
VÖRÖSMARTY MIHÁLYNÉ
született Hajdara Ibolya
türelemmel viselt betegség után
55 évesen megpihent.

Szeretett, drága édesanyánktól
2018. január 19-én 10.30-kor Székesfehérváron a Béla úti temetőben veszünk búcsút.
Szerető gyermekei és unokái
"Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent." Máté 5, 4-8.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
özv. SZALAY LÁSZLÓNÉ
szül. Szabados Anna

életének 94. évében átadta lelkét Teremtőjének.

Hamvait 2018. január 25-én 14 órakor
a Csutora temetőben helyezzük végső nyugalomra.
Az engesztelő szentmise a felsővárosi
Szent Sebestyén-templomban január 25-én 7 órakor lesz.
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik elkísérik utolsó útjára és gyászunkban osztoznak.
A gyászoló család
"Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent." Máté 5, 4-8.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
özv. SZALAY LÁSZLÓNÉ
szül. Szabados Anna

életének 94. évében átadta lelkét Teremtőjének.

Hamvait 2018. január 25-én 14 órakor
a Csutora temetőben helyezzük végső nyugalomra.
Az engesztelő szentmise a felsővárosi
Szent Sebestyén-templomban január 25-én 7 órakor lesz.
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik elkísérik utolsó útjára és gyászunkban osztoznak.
A gyászoló család
"Szeretteim én már elmegyek,
küzdöttem sokat, de már nem lehet. A lelketek mélyén mindig ott leszek,
soha ne feledjetek."

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
DERES JÁNOS
dégi lakos
2018. január 15-én
életének 73. évében elhunyt.
Temetése 2018. január 20-án, szombaton 10 órakor lesz
a dégi temetőben.
Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak.
A gyászoló család
"Szeretteim én már elmegyek,
küzdöttem sokat, de már nem lehet. A lelketek mélyén mindig ott leszek,
soha ne feledjetek."

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
DERES JÁNOS
dégi lakos
2018. január 15-én
életének 73. évében elhunyt.
Temetése 2018. január 20-án, szombaton 10 órakor lesz
a dégi temetőben.
Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak.
A gyászoló család
"Nem múlnak ők el, kik szívükben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek."

Emlékezés
VELENCEI PÉTER LÁSZLÓ
halálának 2. évfordulóján.
Feleséged, fiaid, édesapád, húgod és az egész család
"Nem múlnak ők el, kik szívükben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek."

Emlékezés
VELENCEI PÉTER LÁSZLÓ
halálának 2. évfordulóján.
Feleséged, fiaid, édesapád, húgod és az egész család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik
KOTSIS JÓZSEF
temetésén részt vettek,
sírjára koszorút,
virágot helyeztek.
Gyászoló édesanyja,
keresztszülei és rokonai
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy
SZABÓ BENJAMINNÉ
szül. Mihályi Irma (Babi)
polgárdi lakos
életének 81. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Temetése 2018. január 19-én
14 órakor a polgárdi
katolikus temetőben lesz.
A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet,
Csend ölel át és szeretet.
Csak az hal meg, kit felednek,
Örökké él, kit igazán szeretnek."

Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
KÁNYA SÁNDOR
2018. január 7-én,
68 éves korában örökre eltávozott közülünk.
Drága halottunkat szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a móri Homoki katolikus temetőben.
Gyászoló család
"Istenünk vedd oltalmadba őt. "Megyek Uram hallom szavadat.
Tárd ki kapudat nyugodni vágyó lelke előtt. Tudom, hiszem meg is talállak.
Mert úgy szerette Isten a világot, Hogy bűneimet megbocsátva,
hogy Szent Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, Fáradt szívemmel
el ne vesszen, örök élete legyen." megpihenjek nálad."

Fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették,
hogy a szerető férj, édesapa, nagyapa és dédapa,
LAKI MIHÁLY LÁSZLÓ
gyógyíthatatlan súlyos betegségben életének 81. évében elhunyt. Temetése 2018. január 20-án, szombaton 10.30-kor lesz a fehérvárcsurgói római katolikus temetőben.
Gyászoló család
"Egy könnycsepp a szemünkben érted él,
Egy gyertya az asztalon érted ég.
Egy fénykép, mely őrzi emléked,
S egy út, mely elvitte az életed.
A bánat, a fájdalom örökre megmarad,
mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad."

Soha el nem múló szeretettel és fájdalommal emlékezünk
KAYGUSUZ MÓNIKA
halálának 7. évfordulóján.
Édesanyád és családod
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
SUTÁK MIHÁLYNÉ
született Hudák Mária
csákberényi lakos

70 éves korában elhunyt. Temetése 2018. január 19-én
15 órakor lesz a csákberényi temetőben.
Gyászoló családja
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték
és szerették, hogy férjem, édesapánk, nagyapánk, vejem,
HAJAS ISTVÁN
pázmándi lakos
67. életévében váratlanul elhunyt.
Temetése 2018. január 23-án
13 órakor lesz
a pázmándi temetőben.
Köszönjük azoknak, akik
utolsó útjára elkísérik
és gyászunkban osztoznak.
A gyászoló szerettei
"Megpihen a dolgos jó apai szív,
áldás és hála övezi e sírt.
Szerető férj voltál, drága édesapa
bánatos családodnak most az őrangyala."

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető férjem, édesapánk,
TÓTH ZOLTÁN
kálozi lakos
46 éves korában elhunyt.
Temetése 2018. január 17-én (szerdán) 14 órakor lesz
a kálozi katolikus temetőben.
Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármilyen módon osztoznak.
Gyászoló család
madárlesre fel! / 3 órája
Hétvégén ön is meglesheti a fülesbaglyokat
Csak a szarvát hagyta, látod-e? / 4 órája
Gács Jánossal, a pátkai vadásszal beszélgettünk
Majer Tamás
Ajánló / 4 órája
Programok, rendezvények Fejér megyében
Teremfoci / 4 órája
Sikerült a címvédés a vendéglátó száriaknak
Káldor András
Négy góllal nyertek / 5 órája
Tükörsima felcsúti siker
Káldor András
Toborzás / 5 órája
Új játékosokat vár az Enthroners
Nagy Péter