Púder Nélkül

2016.11.02. 21:40

Horváth Éva: Nem érdekel hogy a másik nemnek tetszem-e

Dunaújváros - Horváth Éva műsorvezető és több ismert divatmárka modellje és ne feledjük: szépségkirálynő.

Braun Dorottya

- Mennyiben változtatja meg az ember életét egy ilyen versenyen elért első helyezés?

- Nem tudom, hogy milyen volt előtte és utána, mert pont egy váltás volt az életemben. Ez volt az a pont, amikor az ember az iskolapadból átkerül a való életbe. Ha úgy vesszük, akkor én előtte nem dolgoztam. Szakmai gyakorlaton voltam, de az nem ugyanaz, mint amikor az ember a munkahelyére jár be nap, mint nap.

Soha nem dolgoztam úgy, hogy reggel bementem a munkahelyemre és délután annak letelte után távoztam. Amikor van egy forgatásunk, engem az sem lep meg, ha az vasárnapra esik. Sokaknak ez elképzelhetetlen. Vannak akik az állandóságot kedvelik, én pont az ellenkezőjét. Ebbe szocializálódtam bele és számomra ez természetes. Valószínűleg nem is bírnám megszokni az állandóságot. Ebben az is benne van, ha azt mondják, hogy hajnal négytől éjfélig forgatunk, akkor azt nekem kötelességem végig csinálni.

Csak olyannal töltöm az időmet, amit szeretek. Amit nem szívesen csinálok, az számomra holt idő

- A magánéletben mindig kameraképesnek kell lenni?

- Érdekes látásmód. Igen, az emberek ezt várják el. Én jobban szeretem a természetességet, és a környezetemtől kapok is ilyen visszajelzéseket. Úgy veszem észre jobban kedvelik, ha nem csalódnak amikor meglátnak élőben. Nem járok a piacra magas sarkúban és kutyát sétáltatni sem fogok szemspirálban, ahogy az edzőterembe sem fogok lemenni sminkben. Több olyan szituáció van, amikor sminkben kell megjelennem, akkor és ott ez természetes.

- Mi jut eszébe arról a szóról, hogy stílus?

- Sophia Loren! Vannak emberek, akiknek olyan a karizmájuk, hogy magával ragadnak másokat is. Ő az a fajta ember, aki a maga természetességével bárhol megjelenik, biztos, hogy vonzani fogja a tekinteteket. Azt hiszem most 80 éves, de ha látom őt bármilyen formában, egyszerűen nem tudom róla levenni a szemem. Ha beszélhetek a saját stílusomról, a legfontosabb, hogy nem követem a divattrendeket. Nem szerettem soha pl. a csípő farmert. Próbálom a saját egyéniségemet adni, azt viselem, amiben jól érzem magam. Szeretem a nagy, virágmintás ruhákat. A ruhatáram jó része ilyenekből áll és nem zavar, ha másnak nem tetszik. Mostanában áttértem a fekete darabokra, ami korábban nem volt jellemző. Mondják, hogy ápol és eltakar, de nem ezért. Most valahogy ehhez van kedvem. Az is igaz, ha jókedvű vagyok, akkor előszeretettel viselek színes, mintás darabokat, szeretek télen is ilyen ruhákban járni. Nem vállalok el olyan fotózást sem, ahol nem tudok azonosulni a ruhák stílusával.

- Farmer, vagy inkább az elegánsabb öltözék?

- Mindkettőt szeretem, nagyon sok farmerem van. Azt is lehet sportosan, elegánsan hordani. Nagyon kedvelem a lapos sarkú cipőket, de azt gondolom, hogy egy magassarkú adja meg igazán a nőnek a nőiességet. A másik olyan dolog, amely kifejezi a nőiességet, az a hosszú haj. Egy hosszú hajat csak nőiesen lehet viselni.

Mindig dolgozom, ezért zavar, hogy a fodrásznál, vagy a manikűrösnél nem tudok ügyeket intézni

- Mennyi időt vesz igénybe az, hogy az ember formában tartsa magát?

- Sokan azt gondolják, ezek ilyen kötelező dolgok, szegénynek ott kell szenvednie az edzőteremben, hogy jól nézzen ki, és hasonló sztereotípiákat társítanak hozzánk. Ez nem így van. Járok edzeni, de azért mert jól érzem magam sportolás közben. Véleményem szerint minden idő felesleges, amit nem azzal töltök, amit szeretek. Természetesen van olyan, amit kénytelen vagyok elviselni, mint a fodrász. Egy hajfestés másfél óra, nem lehet lerövidíteni, vagy a másik a műkörmös. Ezeket próbálom addig húzni, ameddig csak lehet. Ameddig ott ülök, nem tudok ügyeket intézni, telefonálni, tulajdonképpen semmit. A végeredmény az természetesen tetszik, hisz azért csináljuk, de az akkor is egy holt idő. Szeretem a természetességet és csak annyit teszek magammal, amennyit nagyon szükséges. Ez persze egyénenként változik, hogy ki, mitől érzi nőnek magát. Fontos, hogy az ember jól érezze magát a bőrében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!