2017.02.01. 20:55
Anyuci eltűnik
Ugyan, ki nem forgatta már meg a kósza gondolatot a fejében anyaként (vagy akár apaként is), hogy egy órára, vagy csak egy napra eltűnik, kilép a gyerkőcök egyébként gyönyörű, de sokszor hangos, olykor idegőrlő, akarnok, toporzékoló, sodró, irányíthatatlannak tűnő világából?
Anya egy órácskára láthatatlan köpönyeget vesz magára és huss és pöcc, eltűnik. Persze, nem igazi eltűnés ez, mert közben fél szeme ott van a megbillenő kakaós bögrén, a korlát szélén egyensúlyozó lábacskán, a most huszadszor leomló legótornyon és még egy sor apróságon, de mégis, milyen szerethető a gondolat. Egy kis időre nem vagyunk szülők, csak „civilek”, fül betesz, szem becsuk, s az ember elmerül magába.Vagy mondjuk elmegy a boltba. Igen, elindul, mert elfogyott a kaja a hűtőből, a gyerkőc meg mindjárt kel és reggeli nuku.
Okés, a vásárlás az eltűnés egyik kevésbé elegáns formája, s még a bukszát is apasztja, tudom. De van az úgy néha, hogy még ilyenkor is hiányzunk a gyerekünknek. A korai időpontban a boltba lopózó anyuka ilyenkor arra ér haza, hogy az apróság, miután álmos zombiként körbe bolyongta a lakást és minden zugba benézve konstatálta, hogy sajnálatosan egyedül maradt a Föld nevű bolygón, kedvesen rázogatni kezdi a még a párnák között heverő apját: - Apa! Apa! Kelj fel, mert van számodra egy feladatom! Meg kell keresned az anyukámat...
