Púder Nélkül

2017.04.11. 10:53

Divatos és újrahasznosított – ruhák, tárgyak versenye az Árpádban

Székesfehérvár – Nagy érdeklődés kísérte a 4. Öko modell versenyt a Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában, ahol a keddi nap a környezettudatosság jegyében telt.

Bokros Judit

Majd felrobbant az aula a tetszésnyilvánítástól és a jó hangulattól kedden, hiszen az Öko modell verseny résztvevői olykor szinte a profi modelleket megszégyenítő módon vonultak föl különleges ruhakölteményeikben. A „Vedd fel a szemetet!” versenyre mára szinte az ország minden tájáról neveznek, így a kezdetben városi iskoláknak kiírt pályázat jócskán túlnőtt önmagán – tudhattuk meg a megnyitón Szereminé Hegedűs Krisztina igazgatótól.

Ő sorolta a tényeket is, vagyis azt: a divatbemutatóra idén 19 iskola 132 tanulója nevezett 75 olyan ruhával, amelyek újrahasznosított anyagokból készültek. A verseny másik része az újrahasznosított  bútorok, használati tárgyak tervezése, kivitelezése – ezek a munkák az iskola emeletén kaptak helyet. Volt továbbá rajzpályázat, ugyanebben a témakörben. Előbbi kiírásra kilenc iskola 59 tanulója adott be 47 terméket, a rajzpályázatra pedig 14 iskola 57 diákja nevezett 75 művel.

Fotó: Molnár Artúr


A remek divatbemutatón látható volt, hogy a papír, az újságpapír, a fóliák, a  különféle műanyagok visszatérő alapanyagok. Ezekből évről évre egyre ötletesebb ruhaköltemények készülnek az általános és középiskolás fiataloknak köszönhetően. Voltak igen egyedi darabok is, amelyek akár egy fantasy film kosztümjei is lehettek volna, s az alkalmi ruhák szintén új értelmet nyertek a fiatalok fantáziájának, ügyes kezének köszönhetően.

Fotó: Molnár Artúr

A zsűriben Horváth Józsefné textilmérnök, Szenczi Jánosné, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének elnöke, Polónyi Dóra Petra a Depónia Kft. PR-vezetője és Szabóné Csizmadia Eszter, az E.ON Duális Szakképzés területi vezetője szerepelt. Az alábbi eredmények születtek.

A „Vedd fel a szemetet!” ruhakészítés versenyben általános iskola kategóriában:

1. A móri Radnóti Miklós Általános Iskola diákja,

2. A székesfehérvári Szent Imre Általános Iskola diákja,

3. A székesfehérvári Munkácsy Mihály Általános Iskola diákja

A ruhakészítés középiskola kategóriában:

1. A Székesfehérvári SZC Bugát Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája diákja

2. A Pentelei Molnár János Szakképző Iskola diákja,

3. A Pentelei Molnár János Szakképző Iskola diákja

A ruhakészítés szakmai kategóriában:

1. A Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma diákjai,

2. A Győri Szolgáltatási SZC Kossuth Lajos Szakgimnáziumának tanulója,

3. A Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Szakgimnáziumának tanulói

A bútorkészítés kategóriában az első három díjat az Árpádos diákok nyerték.

A „Tervezz és mi megvalósítjuk!” rajzpályázat végeredménye:

Általános iskola kategóriában:

1. Jakubik Beatrix Melissza (Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézménye)
2. Horváth Roland (Móri Radnóti Miklós Általános Iskola)
3. Berceli Panna (Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézménye)
Különdíj: Orosz Dóra (Munkácsy Mihály Általános Iskola, Székesfehérvár)

Középiskola kategóriában:

1. Patakfalvi-Vígh Kincső (Dunaújvárosi SZC Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma)
2. Kesztyűs Gréta (Székesfehérvár SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma)
3. Ádám Viktória (Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium)
Különdíj: Elekes Adrienn (Székesfehérvár SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma)



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!