Púder Nélkül

2015.03.18. 18:50

A női táska titkai

A minap kolléganőnk azzal esett be reggel, hogy nem tudja, hol hagyta a telefonját, valaki csörgesse meg.

Tribolt Lajos

Hamarosan az asztalra feltett hatalmas női táskából jött a csörgés. – Na, szerencsére itt van valahol a táskában – sóhajtott fel a kollegina. A megkeresés már ráért. A női táskák rejtélyesek, némelyikben talán még harcoló német alakulatot is lehetne találni. Barátom meséli, hogy hölgy-ismerősének vett táskát, úgy, hogy ő választhatta ki a legmegfelelőbbet. Két órát vett igénybe a művelet. Mert minden cipzárt, zsebet, belső rekeszt gondosan végig kellett nézni jó néhány darabon. Ennél több időt már csak az igényelt, amikor a hölgy a régi táskájából átpakolt az újba.

Olyan döntéseket kellett ugyanis meghozni a művelet során, hogy például hova kerüljön a rúzs, hova a kulcs, és így tovább. Ráadásul a táska hordását a tükör előtt gyakorolni is kellett. Egy szombat délután ment rá az akcióra, de bőven megérte! Vasárnap már az új táskával mehetett a barátnői találkozóra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!