Púder Nélkül

2011.07.07. 08:28

Leányálom: a fiúk kevésbé emlékeznek álmaikra

Gyakrabban képesek visszaemlékezni álmaikra a lányok, mint a fiúk - derül ki egy, a Bázeli Egyetemen készített felmérésből.

PLT

A Bázeli Egyetem felmérésében összesen 5600 fiatal vett részt, akik írásban válaszoltak az álmokat, alvást, stresszt és kreativitást érintő kérdésekre.    
Kereken húsz százalékuk vallott úgy, hogy gyakran, illetve rendszeresen emlékszik álmára. A válaszolók harminc százaléka viszont csak nagyon ritkán, vagy gyakorlatilag soha nem tudja másnap visszaidézni, mit álmodott.
   
A kutatóknak a Journal of Adolescent Health című szaklapban közölt tanulmánya szerint egyértelműek a nemek közti különbségek: a lányok lényegesen gyakrabban - egytől hatig terjedő skálán 4,9-szer, a fiúk 4,2 alkalommal - emlékeznek álmaikra.
   
Serge Brand, a Bázeli Egyetemi Pszichiátriai Klinika munkatársa elmondta, ezek a különbségek a felnőttek esetében már korábban is ismertek voltak, a fiatal korosztályt illetően azonban nem léteztek még adatok.
   
"A tapasztalatok szerint a lányok kevésbé jó alvók, mint a fiúk, és gyakrabban felébrednek. Ezáltal az ébrenléti állapotuk és tudatállapotuk gyakrabban változik, és megnő az esélye, hogy emlékeznek az álmukra. A lányok egyébként is nagyobb jelentőséget tulajdonítanak lelki életüknek, mint a fiúk" - fejtette ki Brand.
   
A korábbi tanulmányok elsősorban az álmok tartalmára koncentrált. Egy kanadai kutatás például arra világított rá, hogy a fiatalok álmai nemtől függetlenül többnyire öt fő téma körül forognak: az üldözöttség, a zuhanás, szexuális tapasztalatok, az elkésés valamint az iskola, tanulás, tanárok témacsoport.
  
 Sok fiatalra vannak hatással álmai: 39 százalékuk szerint az álmok gyakran befolyásolják a következő napi hangulatukat.
   
A rémálmokkal ellentétben a normál álmokra való emlékezés az egészséggel, a közérzettel és a kreativitással is összefüggésben áll. Azok a fiatalok, akik jókedvűek és magukat általában jó alvónak tartják, inkább emlékeznek álmaikra, mint a többiek. Ugyanígy a kreatív fiatalok is gyakrabban képesek visszaidézni álomképeiket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!