Púder Nélkül

2011.07.01. 05:00

Királylányok, pózok, kifutók - Little Miss Hungary 2011

A legfiatalabb induló négy, a legidősebb pedig 16 éves volt a Little Miss Hungary döntőjében, melyet a zalakarosi Aphrodite Hotel Venusban rendeztek meg. A kislányok otthonosan mozogtak a sminkszobában, sőt a felnőtteket megszégyenítő türelemmel viselték, hogy az arcukra alapozó, púder, pirosító és rúzs került.

PLT

De még azt sem bánták, amikor hajuk tincseit egyenként sütötték be, hogy az a legtökéletesebben álljon. Mint ahogy a 10 éves székesfehérvári Tihanyi Lili Rózától megtudtuk: az újságírók csipkelődő kérdésein sem lepődnek már meg.
– Néha furcsán néznek rám, amikor elmesélem, hogy négyéves korom óta indulok szépségversenyeken – folytatta Lili, akit ezúttal nővére kísért el a karosi viadalra. – A tévében láttam egy világszépe-választást, ahol a lányok csillogó ruhákban vonultak fel, s aztán később a tükör előtt én is gyakoroltam a mozdulatokat.
Elmondása szerint már pelenkásként imádott pózolni, minél előbb a kifutóra akart lépni, s addig nyaggatta a szüleit, míg ők is végül beadták a derekukat.

– Az régen rossz, ha az anyukák kényszerítik a kifutóra a gyereküket – ezt Bartalovics Ildikótól, a Little Miss Hungary szervezőjétől hallottuk. – A verseny hét éve dübörög, így azonnal kiszúrjuk, ha baj van. A kislányok ilyenkor kisírt szemekkel és megszeppenve érkeznek; látszik a tekintetükön, hogy semmi kedvük ott lenni.

Bár először kételkedtem abban, hogy az óvodások tényleg önszántukból érkeztek, ám miután megismerkedtem az ötéves győri Koós-Komjáthi Szonjával, minden kétségem elszállt. Az édesanya bevallása szerint, ha nem jöttek volna el a zalakarosi versenyre, akkor kislányuk világraszóló hisztit csapott volna.
– Szonja egészen különleges egyéniség, ugyanis a bájos arc mögött egy vad kisfiú rejtőzik – fogalmazott az anyuka, Koós-Komjáthi Alexandra. – Tele van energiával, állandóan a maximumon pörög, és soha nem fárad el.
Valóban, miközben a jelentkezőkkel beszélgettem, Szonja egy székre állva szavalt, majd futott néhány kört, aztán bújócskázott a kisebbekkel.


Az országos elődöntőkből húszan jutottak tovább a döntőbe, ahol a fiatalok három korcsoportban álltak az ismert médiaszemélyiség, Kiszel Tünde vezette zsűri elé. De az ítészek között valóságshow-szereplők is értékelték a megjelenést és a határozott fellépést. A legkisebb 4–7 éveseknél a nyűzsgő, Koós- Komjáthi Szonja nyert, a 8–11 évesek mezőnyében a székesfehérvári Tihanyi Lili Róza fejére került a korona, míg a 12–16 éves korcsoportban a kaposvári Molnár Katát találták a legszebbnek. A győztesek – természetesen szülői kísérettel – a Kanári- szigeteken pihenhetik ki a fáradalmaikat. A szervező, Bartalovics Ildikó hozzátette: a család anyagi támogatása nélkül nem lehetne megtartani a versenyt, bár nevezési díj nem volt, néhányan több száz kilométert is utaztak. 



Szerző: Benedek Bálint

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!