2018. 01. 17. 06:30 |

Amikor Odüsszeusz tutaját Poszeidón bosszúból összetöri, Ithaka királya ruhátlanul, félholtan ér partot a phaiákok földjén. A jól láthatóan mindenben szükséget szenvedő embert a leghumánusabb ellátásban részesítik. Kap enni, inni, felöltöztetik, gyakorlatilag megmentik az életét. Még marasztalják is, hókarú Nauszikaá különösen, de végül hajót biztosítanak számára, hogy hazatérhessen szülőföldjére. Ma úgy mondanánk, hogy az életveszélyben lévő menekültet befogadták, a korabeli jog alapján ellenszolgáltatás nélkül vendégül látták, majd segítették a visszatérését hazájába.

De mit talált ez a menekült az otthonában? Mindenféle szedett-vedett, szemtelen népség zabálta fel éppen a vagyonát, zaklatták a feleségét, hű szolgája ott zokogott a vállán a pusztítás láttán. Nem részletezném, mit művelt velük hősünk családja, háza és hazája védelme érdekében. Hiába volt az egyik legfontosabb törvény a vendégszeretet. Ha ezzel a vendég visszaélt, gátlástalanul felrúgott minden más szabályt, és ezáltal veszélyeztette a vendéglátó életét, vagyonát, jövőjét, akkor nem volt irgalom már abban az időben sem.

Azóta sokat fejlődött az emberi társadalom és a jogrendszer is. Nyilván más lenne ma az eposz vége. De a régi történet mégis fontos tanulságokkal szolgálhat.

Általa talán könnyebb világos különbséget tenni az oltalomra szoruló menekültek és az illegális bevándorlók tömege, vagy a humánus szolidaritás és az elmebeteg önfeladás között.

Hozzászólások