Programok

2009.05.20. 10:40

Középpontban az Árpád-kor: új kiállítás Ópusztaszeren

Az Árpád-kor történetét, az akkoriban élt emberek mindennapjait bemutató új állandó kiállítás nyílik jövő tavasszal az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban - közölte Koszta László, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) oktatója szerdán, a csongrádi megyeszékhelyen.

feol.hu

Az Árpád-kor a magyar múlt egyik legjobban kutatott időszaka, a múzeumokban ennek ellenére nincs olyan állandó kiállítás, amely a korszakot a maga teljességében bemutatná - mondta az SZTE Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének vezetője a park felújításáról tartott sajtótájékoztatón.
Ópusztaszer a tárlat kiváló helyszínéül szolgál, hiszen neve a köztudatban az Anonymus által teremtett fikció révén már évszázadok óta összekapcsolódik a honfoglalással, s a X. század óta lakott település, majd mezőváros, ahol templom, később jelentős bencés monostor épült - közölte a szakember.
A park teljesen új, 850 négyzetméteres kiállítóhelyén nyíló tárlat anyaga három témakört dolgoz föl: az első részben a honfoglalás korával és X. századdal ismerkedhetnek meg a látogatók, a legnagyobb egység az államalapítástól 1301-ig mutatja be a magyar történelmet, a harmadik pedig egy Árpád-kori falu, egy középkori mezőváros és egy bencés monostor mindennapjait tárja az érdeklődők el - részletezte Koszta László.
Bár jövő tavasszal egy állandó kiállítás nyílik, a tárlat anyagának egy része folyamatosan cserélődik majd, ezzel lehetőséget teremtve arra, hogy az érdeklődők megismerhessék a legújabb régészeti kutatások eredményeit is. Minden turisztikai szezon elején pedig bemutatnak egy jelentős Árpád-kori műtárgyat, melynek történetéről szakmai konferenciát is szerveznek - közölte az egyetemi oktató.
A korszerű informatikai eszközök lehetővé teszik, hogy a tárlat a maga teljességébe mutassa be a Kárpát-medence Árpád-kori történelmét. A kiállításon például virtuálisan bejárhatók lesznek az ebben a korban emelt jelentősebb templomok és más műemlékek, sőt a vendégek az egyes építési fázisokat is nyomon követhetik majd.
Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: az emlékpark fejlesztésére 463 millió forintot nyert a megye, melyet 109 millió forintnyi önerővel egészít ki. A beruházás legnagyobb léptékű eleme, a Feszty-körképnek is otthont adó rotunda rekonstrukciója és átépítése augusztusban kezdődik el és várhatóan decemberre fejeződik be, a park azonban ez idő alatt is nyitva tart.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!