Programok

2017.04.24. 14:22

Főhercegi látogatás a József nádor-napokon

Mezőfalva - Április 22-e óta zajlik a településen a József nádor-napok rendezvénysorozata. A héten is lesznek még programok.

Bokros Judit

A József nádor-napokon április 25-én, kedden 16.30-tól versbarátok közreműködésével rendeznek irodalmi műsort a művelődési házban. Varga Izabella Arany János-estjére 18 órától kerül sor.

Az alapítók napját április 27-én, csütörtökön 16 órától tartják. Az ünnepi szentmise Kristofory Valter celebrálásával 16 órakor kezdődik a templomban. Közreműködik a Mezőfalvi Nőikar. A Dréta Antal, a József nádor szobrok és a ciszterci rend emléktáblájának koszorúzása 16.45-kor kezdődik, beszédet mond: Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg. A program 17.30-kor a Kiss Kálmán Művelődési Házban folytatódik, ahol Márok Csaba polgármester mond beszédet. Koncertezik a Fourtissimo Zenekar.

A hét pénteken zárul, aznap 17.30-tól helytörténeti napot rendeznek. Sismándról és a Ménesmajorról Szentpáli Balázs és Jamniczky Zoltán előadásában hallhatnak az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!