Programok

2017.02.22. 11:56

Esti beszélgetések A DÖNTÉS kiállításon

"Fény és árnyék” címmel rendezik a következő, a Csók István Képtárban látható A Döntés című kiállításhoz kapcsolódó esti beszélgetést.

ÖKK

A február 28-án, kedden 18 órakor kezdődő beszélgetés vendége ezúttal Takaró Károly nyugalmazott tábori püspök, Molnár János festőművész és Tóth Norbert kurátor lesz.

Takaró Károly Pakson, Pécsett, Budapesten és Gyálon szolgált lelkészként, utóbbi helyen éppen húsz évig. Ez idő alatt a semmiből gyülekezetet teremtett, a fiatalabb korosztályt is sikeresen szólította meg. Munkája gyümölcseként 1992-ben új református templom is épült a településen. A köztársasági elnök 1994-ben dandártábornokká nevezte ki, ő a Magyar Honvédség első tábori püspöke. 

Molnár János 1994-ben végzett az Egri Tanárképző Főiskolán rajz szakos tanárként. Azóta kiállító művész, grafikával és festészettel foglalkozik. Egyéni hangulatú képeiben számos stílust és technikát használ. Tradicionális művész, gyakran alkalmazza a magyar népművészet motívumait. Alapítója a Jászsági Alkotók Körének, alapító és elnökségi tagja a Jászsági Képzőművészek Egyesületének. A Magyar Kultúra Alapítvány és a Jászok Egyesületének nívódíjasa.

Információt kérni és jelentkezni a 22/315-583-as telefonszámon vagy a [email protected] e-mail címen lehet.  A kiállításról bővebben a http://www.adontes.hu/ oldalon lehet tájékozódni. A Csók István Képtár hétfőtől péntekig, valamint vasárnap 10-18 óráig, szombaton 9-18 óráig fogadja a látogatókat.

A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!