Programok

2017.04.07. 11:35

Hatodjára is Lányok Napja Székesfehérváron

Székesfehérvár – A Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) hatodik alkalommal szervezi meg a Lányok Napja elnevezésű programot, melynek célja, hogy a középiskolás lányok jobban megismerkedhessenek a technológiai pályákkal.

Szanyi-Nagy Judit

Április 27-én országszerte 21 településen, 70 helyszínen ismerkedhetnek meg a pályaválasztás előtt álló lányok a technológiai szakmákkal – a programsorozat történetében az eddigi legmagasabb létszámban.

A tapasztaláson, aktív bevonáson, játékosságon alapuló ismeretterjesztés és ismerkedés hatékonyabban szólítja meg a pályaválasztás előtt álló diákokat, mint a száraz tananyag. A technológiák és a munkahelyek személyes megismerése pedig azért is előnyös, mert így a diákok tisztában lehetnek azzal, valójában mit is kínál egy-egy szakma vagy konkrét cég.

Az esemény során a jelentkezők ellátogathatnak egy információ-biztonsági taktikai adatközpontba és Future zónába, megismerkedhetnek a világ első másodpercével, VR-szemüveget próbálhatnak ki, megtudhatják, mi a közös a metró vezérlésében és a Boci, boci tarkában, mit csinál egy etikus hacker, vagy, hogy van-e köze a póknak az electrospinninghez.

A programhoz Székesfehérvár is csatlakozott, így fehérvári cégekkel is lehet találkozni április 27-én. Az egyes eseményekre itt regisztrálhatnak az érdeklődők, a szabad helyek függvényében: http://lanyoknapja.hu/programlista" target="_blank"

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!