HÉTVÉGI KÍNÁLÓ

2021.09.17. 08:00

Szüreti mulatságok megyeszerte, városi séták és lecsófőző versenyek – Ezek a programok várnak a hétvégén

Héjj Vivien

A szüreti forgatagban legelöl Nagy Dávid és Nagy-Balogh Alexandra mint bíró és bíróné ültek

Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap-archív

Rendezvény

Péntek (szeptember 17.)

Székesfehérvár, 17 óra: Gyermekszínház a Köfém Művelődési Házban. A Maszk Bábszínház a Mátyás király bolondos bolondja című előadást mutatja be.

Szombat (szeptember 18.)

Dég, 10 órától: Szüreti felvonulás és bál. Programok: 10 óra: Köszöntőbeszédet mond Gárdonyi Sándorné polgármester. 10.10–13 óra: Élőzenés-táncos szüreti felvonulás. 19–23 óra: Szüreti bál. Zenél: Brancs zenekar.

Bodmér, 14 óra: Lecsófőző verseny a sportpálya mentén a fűzfák alatt. A nyersanyagokról és a főzéshez szükséges eszközökről a csapatok maguk gondoskodnak. A főzéshez szükséges fát, padokat, asztalokat a szervezők biztosítják. Nevezési díj nincs. Az elkészült ételeket zsűrizik, az első három helyezett díjazásban részesül.

Gánt, 13 óra: A Sóskúti Ifjúsági Zenekar hagyományőrző kirándulása. Szeretettel várnak mindenkit 13 órától a Szent Vendel apát templom kertjében tartandó térzenére.

Iszkaszentgyörgy, 13 óra: Szüreti mulatságra várják a falu apraját és nagyját, hogy együtt tartsák fenn a falu hagyományát. Indulás 13 órakor a focipályáról. Megállók: 13.15 óra: Iszka Csemege. 13.45 óra: Pálinkaház. 14.30 óra: Kisiszka. 15.30 óra: Petőfi utca. 16.10 óra: Patkó. 17.15 óra: Focipálya.

Mány, egész nap: Mányi Búcsú. A faluközpontban: vásári forgatag, kürtős kalács, lángos és körhinta. 16 órától a Leimen-ház udvarán: Mányi mazsorettcsoportok, Maaner Eulen, „Szülőfalud hazavár” nótadélután, helyi kézművesek kiállítása. 20 óra: Búcsúnapi bál, zenél: Die Eber Kapelle.

Mezőszentgyörgy, 9 óra: Falunapi Lecsófesztivál az Eötvös Károly Művelődési Háznál. Programok: 9 óra: Vidékfejlesztési fórum (zártkörű). 10 óra: Főzőverseny indulása. 13 óra: Európai Mobilitási Hét programjai a Rákóczi utca temető előtti szakaszán. 15 óra: Eredményhirdetés. 15.30 óra: Frici bohóc műsora. 16 óra: Buch Tibor műsora. 17 óra: ABBABÁK műsora. 18 óra: Hatvani fiúk műsora. 19 óra: Tombolasorsolás. 20 óra: Retro disco (zárás éjfélkor).

Székesfehérvár, 17 óra: Évadnyitó a Táncházban. Kézműves foglalkozás – hangszerek készítése őszi terményekből Deák Mátyás irányításával. 18 óra: „Ettem szőlőt, most érik…” – népi gyermekjátszó Kneifelné Laczkó Kriszta vezetésével. 19.30 óra: „Csodálatos Kalotaszeg” – Doktor László etnográfus, koreográfus rendhagyó néprajzi előadása. 20.30 óra: Táncházi mulatság – muzsikál a Galiba zenekar

Székesfehérvár, 10–12 óra: Két délelőtti programmal várja a gyerekeket és szüleiket a Vörösmarty Mihály Könyvtár. A Széna téri tagkönyvtárban hasznos, mutatós papírdobozokat lehet készíteni hajtogatással, míg a Budai úti tagkönyvtárban a Violin király és Hanga királykisasszony című zenés mesejátékot nézhetik meg az érdeklődők. Az interaktív előadás főszereplője Joós Tamás énekmondó. Mindkét eseményre díjtalan a belépés.

Zámoly, 12 óra: Szüreti Mulatság, indulás a sportpályától. Megállók: Harmat utca, Petőfi utca, Turás, Buszforduló, Hunyadi utca, Arany János utca. Fellépnek: Zámolyi Rege Egyesület, Őszidő Nyugdíjas Klub, TáncolKODO Táncegyüttes, Mákvirág Tánccsoport. 19 óra: Szüreti bál a művelődési házban. Zenél: Rafael Tibor és Kecskés János. A bál védettségi igazolvány birtokában látogatható.

Vasárnap (szeptember 19.)

Polgárdi, 6–13 óra: A Fekete Sas Motoros Nemzetség P20-as és P21-es (Pannónia) márkatalálkozója, valamint veterán- és motorosbörzéje a körforgalomnál lévő benzinkútnál.

Székesfehérvár, 10–16 óra: Tök jó nap a Kézművesek Házában. Műhelyfoglalkozások: játékok, ékszerek és ajtódíszek készítése őszi terményekből. Textiltárgyak varrása, tökfaragás, karkötő-fonás.

Belvárosi séták

Két izgalmas városismereti programmal csatlakozik a Kulturális Örökség Napjaihoz a Tourinform Iroda. Városunk rég- és közelmúltja a szobrok nyelvén címmel indul szeptember 18-án 16 órakor belvárosi séta az irodától. Az alkotások mesélnek Székesfehérvár történelméről, emellett meghatározzák a város hangulatát is. A résztvevők a szobrokon keresztül megismerhetik a város fordulatokban gazdag történetét, közben olyan felfedezéseket is tesznek, amelyek a hétköznapokban rejtve maradnak.

A Színháztól színházig című reformkori séta szeptember 19-én 16 órakor kezdődik szintén az irodánál, és a Pelikán Udvartól a Vörösmarty Színházig kalauzolja a résztvevőket. Megtudhatjuk, hogy hol kezdődött a magyar nyelvű színjátszás Székesfehérváron, hány híres színész kezdte itt pályáját, melyik színésznő kedvence volt az Árpád Fürdő, és ki mondta el Jókai Mór köszöntőjét a Vörösmarty Színház avatásán.

A programokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, előzetesen a Tourinform Iroda weboldalán lehet jelentkezni.

A Szent István Király Múzeum programjai

Szombat (szeptember 18.)

Székesfehérvár, Új Magyar Képtár, 15 óra: Lakóház, Vármegyeház, Királyi törvényszék, Múzeum…Egy épület története – Tárlatvezetés a 20-21. századi képzőművészeti gyűjteményben Izinger Katalin művészettörténész vezetésével.

Székesfehérvár, Nemzeti Emlékhely, 18 óra: Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Kamaraegyüttese tolmácsolásában klasszikus zenei művek csendülnek fel az egykori koronázótemplom falmaradványai között, kiegészítve a zeneszerzőkről és alkotásaikról szóló színes történetekkel.

Vasárnap (szeptember 19.)

Székesfehérvár, Országzászló tér, 10 óra: Dolgos puttók a pálmafák alatt: ókori ihletésű domborművek nyomában – városi séta. A Virágórától induló 45 perces séta során közelebbről szemügyre vesszük néhány különleges belvárosi épület homlokzatát, a sokszor észrevétlenül megbúvó részleteket. A puttókkal benépesített, Pompeji és Herculaneum freskóit idéző jelenetek az antik görög-római világról és annak 18–19. századi művészetre gyakorolt hatásáról mesélnek.

Székesfehérvár, Nemzeti Emlékhely, 15 óra: Vigyázat, építési terület! – élő történelmi program. A látogatók első kézből értesülhetnek Mátyás király nagyberuházásáról, a Koronázó Bazilika átalakításáról. Balogh Bálint építőmester mesél az utolsó templomátalakításról, miközben betekintést nyújt a középkori mindennapokba is. A programokra a [email protected] címen lehet regisztrálni.

Szeptember 18-án és 19-én a Szent István Király Múzeum minden nyitva tartó kiállítóhelye a teljes nyitvatartási időben térítésmentesen látogatható.

Mihályi mulatságok

Szombat (szeptember 18.)

Sárszentmihály, 10 óra: Utazás kisvonattal a ligetbe: első indulás 10 órakor az alsó buszmegállóból. A kisvonat a sárszentmihályi buszmegállókban megáll, felviszi az érdeklődőket, utasokat a rendezvényre. Programok: 10–18 óra: Szentmihályi kirakodóvásár. 11–17 óra: Ingyenes gyerekprogramok. 11–14 óra: Közösségi programok. 11 óra: Rendőrségi bemutató. 11.30 óra: Tűzoltósági bemutató. 12.30 óra: Kerékpáros totó. 13 óra: Boszorkányok tánca. 14–16 óra: Térségi tehetséges zenekarok bemutatkozása. 16 óra: Oláh Gergő. 16.45 óra: Janicsák Veca. 17.30 óra: Manuel. 18 óra: Szabó Roland – a 2021-es Polgárdi Seuso Tehetségkutató Gála győztese. 18.30 óra: Vastag Tamás. 19 óra: György Viki – a 2021-es Polgárdi Seuso Gála közönségdíjasa. 19.30 óra: Kocsis Tibor. 21–23 óra: Retro disco.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!