széles paletta

2018.03.12. 11:05

Színes programok várnak a hosszú hétvégén Fejér megyében – Folyamatosan frissítve

A hagyományos március 15-i városi megemlékezéseken túl többféle programra is készülhetünk a megyében, nézzük, hogy tölthetik el a hosszú hétvégét Olvasóink:

Elekes Gergő, FMH

Több, az egykori forradalomhoz kötődő székesfehérvári helyszínen kerül sor megemlékezésre március 14-én iskolai előadásokkal és koszorúzással.

2018. március 14. (szerda)

9.00 órától az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére ünnepi megemlékezéseket tartanak az alábbi helyszíneken és időpontokban, az iskolák közreműködésével:

09.00 óra

Jubál Károly emléktábla (Jókai u. 16.) - Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium

Halesz park ’48-as emlékmű- Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Bem József tábornok mellszobra (Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi Úti Tagiskolájának udvara) – Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi Úti Tagiskolája

10.00 óra

Petőfi-emléktábla (Petőfi utca) – Székesfehérvári Szakképzési Centrum Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma

Rónay Jácint-emléktábla (Ady E. u.) – Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola, Városi Levéltár és Kutatóintézet, Városszépítő- és Védő Egyesület

11.00 óra

Fekete Sas Szálló (Ady E. u.) - Ciszterci Szent István Gimnázium

Petőfi-szobor (János vitéz park) – Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium

12.00 óra

Pelikán udvar (Kossuth u.) - Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

Kodolányi János Főiskola (Szabadságharcos u.) – Kodolányi János Főiskola és a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium

Helyszínek: Jubál Károly emléktábla, Halesz park '48-as emlékmű, Bem József tábornok mellszobra,  Petőfi-emléktábla, Rónay Jácint emléktábla, Fekete Sas Szálló, Petőfi-szobor, Pelikán udvar, Kodolányi János Főiskola

Városi megemlékezés a Városház téren

Március 15. Székesfehérvár

Székesfehérvár minden évben egyedülálló programmal tiszteleg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt.

9.00–10.30 Huszártábor a Palotavárosban

(Rác utca és Halász utca közti füves terület)

Öltözet- és szerszámbemutató, lópatkolás, lovas bemutató, lovagoltatás és ágyúsimogató a Fehérvári Huszárok Egyesületével, valamint az I. András Király Lovagrenddel

9.00–17.00 József-napi vásár a Városház téren

Kézművesek, őstermelők portékái

9.00–17.00 Kreatív foglalkoztatók, népi ügyességi játékok

• Nagykátai Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat

• Terembura Kulturális Egyesület

Öltözz bajuszba! – A kor bajusz- és szakálldivatjának megidézése

• M-ART kézműves műhelyek

Gyékényparipa készítése – a ’48-as huszárok legendás hátasának megidézése gyékényből

Csuhédíszes kokárda készítése – fonott csuhéval díszített nemzetiszín bokréta

Fakard készítése – nemzetőr- és huszárszablya faragása

Büröktrombita készítése,  ’48-as dalok tanulásas

• Körhinta

• Óriás társasjáték

• Ólomkatona-öntés

10.15 A forradalom színei – ünnepi műsor a Városház téren

Utcaszínházi előadás a Tóparti Gimnázium művészeti osztályos diákjai, fehérvári diákok, néptáncosok, kórusok, hagyományőrzők részvételével. Rendező: Matuz János11.00 Ünnepi megemlékezés a Városház téren

Beszédet mond: dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestereKoszorúzás a Fekete Sas Szállónál (Ady Endre u.)13.00 és 16.00 Nagykátai Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat

Korhű ágyúk és a tüzérségi felszerelés bemutatója, közönségtalálkozó a Városháza előtt14.00 Hangszerbemutató Varró Jánossal

A Városháza Díszudvarának bejáratánál

15.00 A forradalom színei – ünnepi műsor a Városház téren

Utcaszínházi előadás a Tóparti Gimnázium művészeti osztályos diákjai, fehérvári diákok, néptáncosok, kórusok, hagyományőrzők részvételével. Rendező: Matuz János

Kajászó, 18.30: a művelődési házban tartják az ünnepséget, amelyen beszédet mond Tessely Zoltán országgyűlési képviselő.

Adony, 17 óra: a művelődési házba szervezett ünnepségen beszédet mond Ronyecz Péter polgármester, majd a Szent István Általános Iskola diákjainak műsora látható. Ezután fáklyás felvonulás és koszorúzás kezdődik.

Ingyenes lesz a belépés a múzeumokba a hosszú hétvégén

A Szent István Király Múzeum kilenc kiállítóhelye a megszokott nyitvatartási időben látogatható, a Nemzeti Emlékhely, valamint a Csók István Képtár kivételével, ahol kiállítás-bontási és építési munkálatok zajlanak. A Budenz-házba előzetesen be kell jelentkezni, a Pelikán Galéria pedig péntekig lesz nyitva.

Nyitvatartási rend az ünnepi hétvégén:

Rendház (Székesfehérvár, Fő utca 6.): 10-18 óráig

Fekete Sas Patikamúzeum (Székesfehérvár, Fő utca 5.): 10-18 óráig

Országzászló téri épület (Székesfehérvár, Országzászló tér 3.): 10-18 óráig

Budenz-ház (Székesfehérvár, Arany János u. 12.): 10-18 óráig (előzetes bejelentkezéssel!)

Új Magyar Képtár (Székesfehérvár, Megyeház u. 17.): 10-18 óráig

Deák Gyűjtemény (Székesfehérvár, Oskola u.10.): 10-18 óráig

Hetedhét Játékmúzeum (Székesfehérvár, Oskola u. 2-3.): 10-18 óráig

Gorsium Régészeti Park és Szabadtéri Múzeum (Tác): 8-16 óráig

Pelikán Galéria (Székesfehérvár, Kossuth utca 15.): 10-18 óráig – péntekig

Március 15. rögbi Kupa

Március 15. Székesfehérvár

A Fehérvár Rugby Club Sportegyesület idén is megrendezi a Március 15. Kupát. Utánpótlás Olimpiai Rögbi Torna, az évtizedes hagyományokra visszatekintő rendezvény célja szabadságharcos elődeinkről való méltó megemlékezés és a Magyar Rögbi Szövetség egyesülési törvény szerinti megalapításának (1990. március 15. Érd) megünneplése. A rendezvény alatt a kicsiknek rajzolási, színezési lehetőség áll rendelkezésükre, lesznek ügyességi játékok, foci. Helyszín: Köfém Rögbi pálya, Zombori út 21.

A tervezett program:

9:00-9:30       Megérkezés, regisztráció, öltözök kiosztása.

10:00 -10:30  Ünnepélyes megnyitó.

10:30-13:00   U10, U12, U14 U16 fiú, U16 lány, szülő gyermek, mérkőzések.

12:00               Ebéd

13:30-14:00   Szülő-Gyerek mérkőzés

14:00               Díjátadó

14:30-16:00   U16-U18 XV-ös és FFI-XV-ös barátságos mérkőzések.

16:00               Harmadik félidő (kötetlen beszélgetések)

Kézműves foglalkozás

Március 15. Székesfehérvár 

Kézműves foglalkozásra várják az érdeklődőket a szervezők a Koronás Parkban 12 órától.

Hungarikum koncert 

Március 15. Székesfehérvár 

A Hungarikum duó hagyományokon alapuló, de modern zenét játszik. 19 órai kezdettel vehetünk részt az ingyenes koncerten, a Szabadművelődés Házában.

 

Pákozdi Évadnyitó és Márciusi Ifjak 

Pákozd, Március 12-18. 

Az Emlékpark kilencedik évadának első rendezvénysorozata a március 12-18 között zajló „Márciusi Ifjak” programsorozat a Magyar Honvédség 170. évfordulója alkalmából. A programok március 12-18., 10-16 óra között tartanak, melyeken belépőjegy megvásárlásával (karszalag) lehet részt venni.

Program:

Március 12.

10.30 és 14.00 órakor 1848/49 kicsit másképpen: Dr. Szabó József János hadtörténész előadása: „Egy szál kard, semmi más” – Görgei Artúr születésének 200. évfordulójára.

Március 13.

10.30 és 14.00 órakor 1848/49 kicsit másképpen: Dr. Szabó József János hadtörténész előadása: Bójai János.

Március 14.

12.00-15.00: A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete és a Katonai Emlékpark Pákozd közös rendezvénye Székesfehérváron, a Hotel Magyar Király előtti téren: 14.00 órakor ünnepélyes megnyitó, majd KÁKICS koncert, hagyományőrző bemutató, játszóház.

Március 15.

10.30 és 13.00 órakor 1848/49 kicsit másképpen: Dr. Szabó József János hadtörténész előadása: Éljen Kossuth und die Ungarn – 1848-1849 története a magyar nemzeti mitológia egyik fejezete

14.00: Kákics együttes koncertje

10.00-16.00 között: Ólomkatona öntés

Március 16.

10.30 és 14.00 órakor 1848/49 kicsit másképpen: Dr. Szabó József János hadtörténész előadása: A téli hadjárat

Március 17.

10.30 és 14.00 órakor 1848/49 kicsit másképpen: Dr. Szabó József János hadtörténész előadása: A nyergestetői ütközet

Március 12-18 között minden nap

10.00-16.00 óra között: Apródképző a kicsiknek, Huszárpróba a nagyobbaknak, Szellemi haditorna a kihívást keresőknek

A rendezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!

Kalandozás a márciusi ifjak nyomában

Március 16. Székesfehérvár 

A séta során megismerkedünk a reformkori Székesfehérvár szellemiségével, városképével, valamint a ’48-as márciusi forradalom helyi eseményeivel. Felkeressük a forradalmi események helyszíneit, megemlékezünk a forradalom meghatározó alakjairól. Részvételi díj: ingyenes, regisztráció a Tourinform Irodában. Találkozó: Városház téren, az Országalmánál

Velencei szezonindító túra

Március 16., Székesfehérvár,  Dinnyés, Agárd, Velence, Pákozd

Ismét megrendezik 2017 legtöbbeket megmozgató túráját, vagyis a téli álom okozta elgémberedést egy kellemes túrával szeretnénk enyhíteni. A program: gyülekezés 9:30-tól a Halesz parkban, indulás 10 órakor. Az útvonal Székesfehérvár – Dinnyés – Agárd – Velence – Pákozd – Székesfehérvár, ez nagyjából 45 km, a várható visszaérkezés 17 órára tehető.

A túrára való jelentkezéshez előzetes regisztráció szükséges! Az eseményen maximum 50 fő vehet részt. A túrán való részvétel díja 2500Ft/fő. A túrán 12 éven aluliak csak felnőtt kísérővel vehetnek részt, 1 felnőtt csak 1 gyereket kísérhet. A túra során minden résztvevő vendégünk egy lángosra, valamint egy egyedi emléktárgyat is ajándékozunk mindenkinek, aki sikerrel teljesíti a távot.

Infóvonalak: - Botos Gergely: +36-70-580-60-32    – Rimán István: +36-20-610-71-06

 

Termelői Vásár és Bolhapiac 

Március 17. Martonvásár

Havi egy alkalommal a megszokott, jó minőségű élelmiszerekkel és kézműves termékekkel várjuk Önöket. A kínálatban szerepelnek friss tőkehúsok, füstölt és nyers készáruk,sajtok, mézek, gyümölcslevek, fűszernövények, palánták, zöldségek, gyümölcsök, kerámia- fa- és textiltárgyak! A kalácsos frissen sütött finomságokkal és jó hangulattal várja Önöket. Árusítás előzetes bejelentkezés alapján történhet. A termelői vásárokkal párhuzamosan, az idei évtől kezdve bolhapiacot is rendez városunk a Brunszvik – Beethoven Kulturális Központ épületének oldalában található fedett részen. 

A Pál utcai fiúk zenés játék

Március 17. Székesfehérvár

Zenés játék két részben Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán szombaton, 17 órakor. A színpadi változat kialakításában részt vett Márton László és Radnóti Zsuzsa, Török Sándor átdolgozásának néhány elemét felhasználva. Grund, gittegylet, einstand – ki ne ismerné ezeket a fogalmakat? Ki ne tudná, ki az a NEMECSEK ERNŐ – így, csupa nagybetűvel! Molnár Ferenc szívbemarkoló regényéből Grecsó Krisztián készített új színpadi változatot, a dalok a Dés−Geszti szerzőpáros remekművei. A Pál utcai fiúk a sajátunk, egy olyan érzékeny történet, melynek zenés változata tartalmas kikapcsolódást ígér az egész családnak, hiszen a fiatalokat és a felnőtteket is egyaránt megszólítja és magával ragadja.

Színháztól színházig – reformkori séta

Március 17. Székesfehérvár

Szombaton a Fehérvári Ajándékbolt előtt 14 órától kezdődő reformkori sétán vehetünk részt. Tudta-e hol kezdődött a magyar nyelvű színjátszás Székesfehérváron vagy hány híres színész kezdte itt pályáját? Melyik színésznő kedvence volt az Árpád fürdő? Ki mondta el Jókai Mór köszöntőjét a Vörösmarty Színház avatásán? Érdekességekben bővelkedő programunk végén a színház kávézójában Damniczki Balázs cukrászmester Vörösmarty tortáját is megkóstoljuk! Regisztráció a Tourinform Irodában, részvételi díj: 1000 Ft/ fő.

Több száz diák fog fellépni

MÓR – Március 14-én, 16 órakor a Wekerle szabadidőközpontban rendezik meg a XV. Móri Diák Művészeti Fesztivál gálaműsorát. Az idei művészeti fesztiválra Mór általános iskoláiból 34 csoportos, valamint 103 egyéni színpadi produkcióval neveztek több kategóriában is. Így összesen 702 diák készült a megmérettetés napjára, a februári 22-i döntőre. A döntőn nyújtott teljesítmények alapján a zsűri 41 produkciót javasolt a gálaműsorba, ahol összesen 453 diák léphet majd színpadra – mondta el lapunknak Némethné Utry Edit, a móri önkormányzat humánügyi irodájának vezetője. A gálán nyújtják majd át a díjakat is.

 Botanikai séta a Károlyi Kastélyban

Március 18. Fehérvárcsurgó

A mintegy kétórás séta során a látogatók felfedezhetik a 22,5 hektáros történeti kertet, amely egyben természetvédelmi terület; a rekonstrukció kapcsán frissen telepített növényeket; a 100-170 éves meglévő őshonos és egzóta faállományt, a csónakázó tavat és a gloriette épületét. A helyreállítást állandó kiállítás is bemutatja, amely Ombódi Ildikó kerttörténész rendezésében a korábbi „mosóház” épületében, a park bejárata mellett nyílt. A botanikai sétát Imre Gábor agrármérnök vezeti. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!