buli, jókedv, Bon-Bon

2019.12.29. 08:00

Készen álltok? Fehérvári szilveszter a Zichy-színpadnál!

Jó barátok, jókedv és jó zene – a megyeszékhelyen mindez adott lesz az óév végén: december 31-én, kedden este 8 órakor kezdődik a Fehérvári szilveszter a Zichy-színpadnál.

V. Varga József, FMH

Természetesen az idén sem maradhat el az óévbúcsúztató Fehérvári szilveszter Fotó: FMH-archív

A bulit Kátai Jr. indítja 20 órakor. A fiatal lemezlovas több rendezvényen megmutatta már zenei stílusát, itt volt a tavalyi mulatságon, s ezúttal is lendületes, táncoltatós slágerpartival érkezik. A Discover Band 22 órától muzsikál, a 2016-ban alakult zenekar a hetvenes-nyolcvanas évek hangulatával ajándékozza meg közönségét: nemcsak a dalokkal, de megjelenésükkel is ezt az időszakot idézik. Olyan együttesek és énekesek dalait játsszák, mint például az ABBA, a Neoton, Gloria Gaynor és Szűcs Judith. A Bon-Bon zenekar éjfél előtt fél órával koncertezik. Szolnoki Péter és Török Tamás a kilencvenes évek közepén hozta létre rövid idő alatt népszerűvé vált együttesét. A Sexepilem című feldolgozásdaluk 1999-ben az év slágere lett, és ezzel átvehették első aranylemezüket, ők írták a Valami Amerika című film főcímdalát, a zenekar dalaiból 2018-ban musical készült, Haverok, buli, Bon-Bon címmel. Az éjfélkor elhangzó Himnusz, a köszöntő és a hagyományos tűzijáték után visszatér a Discover Band, fél 2-től pedig Dj Zsiráf gondoskodik a 2020-as év első bulijának zenéjéről.

Természetesen az idén sem maradhat el az óévbúcsúztató Fehérvári Szilveszter Fotó: FMH-archív

A programhoz kapcsolódóan forgalomkorlátozás várható. December 31-én 14 órától 2020. január 1-jén 10 óráig teljes szélességében lezárják a Mátyás király körutat az Ybl Miklós utca és a Várkörút közötti szakaszon. A Zichy liget 1–9. szám közötti útszakasz zsákutca lesz a Mészöly Géza utca – Malom utca csomópontjától. A helyi és helyközi autóbuszjáratok számára a Dózsa György utat és a Mészöly Géza utcát jelölik ki terelőútvonalként. A helyi járatok a terelőúton lévő megállókat igénybe veszik, kivéve a III. Béla király téri megállót a városközpont irányába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!