Hohoho

2018.12.05. 08:00

Jön a Mikulás! Mutatjuk, milyen programokkal készül Fehérvár

December 6-án Székesfehérvár Belvárosába is megérkezik a Mikulás.

Az öreg Nagyszakállú Székesfehérvár Adventi színpadára is ellátogat, és a legkisebbeknek, a családoknak kétszer is lesz módjuk, hogy találkozzanak vele – tudtuk meg az ÖKK-tól.

15 órakor kezdődik a Naaagy Csokoládé Expressz interaktív műsor a Szabad Színházzal, majd jön személyesen a Mikulás ajándékaival. A Dalmesterek-koncertet követően élőben jelentkezik a gyerekek kívánságaival a Nagy szeretetközvetítő Iroda a Mikulás Hivatalból. A Városháza élő adventi naptára csütörtökön Szent Miklós történetét idézi majd fel.

17.40-kor újra színpadon lesz látható a mikulásváró műsor, és közös éneklés, hóembertánc mozgatja majd meg a kicsiket. A gyerekek manóképző játékokban is részt vehetnek – mint a fenyőszlalom, a virgácsküldés, vagy kipróbálhatják, hogyan lehet szánkóval ajándékot szállítani. A délutáni programból nem marad ki a jótett- és kívánságközvetítés sem.

A Kisfaludi Közösségi Házban a Mesélő Bőrönd Társulat ad elő gyermekműsort 17.30-tól, a gyerekek ezután találkozhatnak a Mikulással.

14-19 óra között az Alba Plázában is mikulásprogramokkal készülnek, és a Télapóval fotózkodni is lehet majd.

A december 6-i hagyomány egészen a hétvégéig kitart!

Szombaton 17 órakor a Galiba zenekar muzsikál a Táncházban, előtte kézműves foglalkozás és mikulásváró népi játszóház várja a családokat. A résztvevők magyarpalatkai táncokat tanulhatnak, ezután következik a táncos mulatság.

Szombaton este 19 órától a felnőtteknek is jut a hagyományból: az Öreghegyi Közösségi Ház Mikulás-buliján a Fanta Boys zenél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!