június 23.

2018.06.19. 16:30

Hat város, száznál is több program vár a Múzeumok Éjszakáján Fejér megyében

Fejér megyében hat település is csatlakozik a nyári napforduló ünnepén tartott Múzeumok Éjszakájához.

Tringli Alexa

Idén már 16. alkalommal ünnepelhetjük a 23-ból 24-be nyúló éjszakát különböző kulturális és természetközeli programokkal. A megyében négy településen vehetünk részt a Múzeumok Éjszakáján, Kápolnásnyéken, Móron, Pákozdon, Székesfehérváron, Szabadbattyánban és Dunaújvárosban.

Kápolnásnyék

KastélyKoncert és rendhagyó tárlatvezetéssel készültek a szervezők a Halász-kastélyban; barokk gyöngyszemeket hallhatunk, majd tárlatvezetésen vehetünk részt 20 órától.

Mór

A Lamberg-kastély Kulturális Központban 19:30-kor kezdődnek a színes programok. Menetleveles barangolás, koncert, tűzzsonglőr-bemutató, tűzgyújtás és Pély Barna koncert vár az érdeklődőkre.

Pákozd

16 órától várnak minket a szervezők a Katonai Emlékparkban, ahol családi vetélkedők, kézműves programok, koncert, filmvetítés és előadások szerepelnek a repertoárban.

Szabadbattyán

A Kula-toronyban török családi esten és fáklyás tárlatvezetésen vehetünk részt 17 órától, melynek során török ételeket kóstolhatunk és kézműveskedhetünk is.

Dunaújváros

Az Intercisa Múzeum 17 órától várja az érdeklődőket, ókori római témájú piknik, kézművesség, előadások és tárlatvezetés lesz az est folyamán.

Székesfehérvár

Az összes rendezvényt egy 200 Ft-os karszalaggal látogathatjuk meg, valamint a KNYKK helyijáratos buszaira ez szolgál menetjegyként. A karszalagokat a Hiemer-házban lévő Tourinform Irodában válthatjuk meg elvételben, illetve szombaton a helyszínen. A befolyt összeget jótékony célokra fordítják a szervezők.

Szent István Király Múzeum

  • Budenz-ház – Ybl-gyűjtemény: Detektívjáték
  • Deák Gyűjtemény: kézműves családi foglalkozások, előadás, Bartók Béla Román népi táncok című koncert
  • Fekete Sas Patikagyűjtemény: tárlatvezetés, előadás a barokk etikettről, a barokk piperéről és interaktív zenés fényfestés
  • Hetedhét Játékmúzeum: többgenerációs családi foglalkozás, tárlatvezetések
  • Országzászló téri kiállítóhely: kiállítások, családi játékok és foglalkozások és varázsmese
  • Rendház: tárlatvezetés, bábelőadás, régészeti kiállítás, kincskereső játékok, históriás zenés táncház
  • Romkert – Nemzeti Emlékhely: 10 órától egész napos történelmi témanap, Szabad Színház előadása, zenés középkori felvonulás, tárlatvezetések
  • Új Magyar Képtár: szakvezetéses tárlatmegtekintés, újrahasznosított szatyorvarroda, 18 órától eat art/food design esemény: a szórakoztató vacsorán minden apró részlet a játék fogalma körül forog. Helyspecifikus esemény street food jelleggel, keleti ízeket idéző fúziós, környezettudatos konyha, helyben készült Zero Waste ételek, Monofog zajzenei koncert
  • Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Alumíniumipari Múzeuma: 16 órától Alu-Go játszóház vár kicsiket és nagyokat, valamint ólomkatonákat is önthetünk az este folyamán.
  • Bory-vár

  • Kiállítás, tárlatvezetés és díszkivilágítás 20 órától 23 óráig
  • Kovács Jenő Óramúzeum

  • Egy székesfehérvári órásdinasztia bemutatása három generáción keresztül, játékos foglalkozás gyerekeknek az időmérés és a csillagok jegyében, és fényvetítés 18 órától
  • Helyőrségtörténeti Emlékgyűjtemény

  • 17 órától kincskeresés légópincében, Haditechnikai bemutató, Akadálypálya gyerekeknek, Családi kovácsolás, doromb megszólaltatása, kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak, Katonai toborzás
  • Fejér Megyei Levéltár

  • 18 órától családi focitotó, ügyességi játékok, filmvetítés, majd 19:30-tól sportudvar: Kaiser Tamás sportszerkesztő beszélget a Videoton legendás UEFA-kupa döntős csapatának tagjaival.
  • Szerb Ortodox Templom

  • 19 órától Bizáctól-Budáig,Ortodox Kórusmuzsika. Fellép a Szt.Efrém Férfikar Budapest, VOX Mirabilis Kórus
  • Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum

  • 17 órától családi kézműves foglalkozások, borkóstoló, sörkóstoló, koncertek és tárlatvezetés Závodszky Noémivel, majd Tóth Tamás esperes atyával.
  • Vörösmarty Mihály Könyvtár

  • Központi Könyvtár: 10 órától: Bevezetés a társasjátékok rejtelmeibe, top10 könyvajánló, kiadványok bemutatása
  • Mészöly Géza utcai Tagkönyvtár: Játszik a család – Ötletek a nyári szünetre, könyvajánló
  • Pedagógiai Szakkönyvtár: Könyvkiállítás a családi élethez kapcsolódó pedagógiai, pszichológiai témájú könyvekből
  • Széna Téri Tagkönyvtár: könyvek, hogy jól működjön a család – könyvkiállítás
  • Tolnai utcai Tagkönyvtár: bagolyfigurák és gyermeknevelést segítő kötetek kiállítása
  • Zsolt utcai Tagkönyvtár: ajánló családi filmekről, DVD-n
  • Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola

  • Pincegaléria: 18 órától Dr. Cser-Palkovics András polgármester felavatja a dr. Siklósi Gyula nevét viselő Pincegalériát, amely I. István korától mutatja be a város erődítményeit, ostromait. A városmaketteket 380 ólomkatona teszi látványossá, sőt eredeti fegyverek is megtekinthetők, 19 órától gyurmavár-készítés, régészkedés és lovagi bemutató
  • A Szabadművelődés Háza

  • kiállításmegnyitó, szabadtéri koncert, távcsöves bemutató a Csillagdában
  • Tűzoltó Múzeum

  • Tűzoltástörténeti kiállítás Székesfehérvár és környékének tűzvédelmi eszközeit és írásos dokumentumait mutatja be a II. világháborúig. Tárlatvezetés, előadás
  • Alba Regia Veteránjármű Egyesület

  • Veteránjármű-kiállítás a Városház téren
  • Retro buszos személyszállítás

  • 19.00-tól Négy körjárat indul a retro busszal, óránként a bíróság (Dózsa György út 1.) – Berényi út – Tűzoltó Múzeum (Szent Flórián krt. 2.) – Berényi út – Gáz utca – Budai út – Piac tér – Palotai út – Mészöly Géza utca – Zichy liget – bíróság útvonalon.
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!