Frissen Fejérből

2021.08.19. 08:00

Egy kis kedvcsináló – Csütörtökön indul a Mórikum – Kultúr-Fröccs-Fesztivál

Már csütörtökön elkezdődik és egészen vasárnap estig nyújt mindenkinek kikapcsolódást a Mórikum – Kultúr-Fröccs-Fesztivál.

Palocsai Jenő

Odett is fellép a Mórikum – Kultúr-Fröccs-Fesztiválon

Fotó: SzZS/MTI

Mounier Noémi Életképek című fotós és Varga Bálint Tamás grafikus Egyetlen saját forma című kiállításával nyitják meg a négynapos rendezvényt, csütörtökön. Este hétkor Odett lép fel, majd a Party-túra zenekar koncertezik.

Odett is fellép a Mórikum – Kultúr-Fröccs-Fesztiválon
Fotó: SzZS/MTI

Pénteken délután fellép a Móri Ifjúsági Fúvószenekar, majd 17 órakor kezdődik az ünnepi műsor köszöntőkkel. Zenél majd a Kákics Együttes is, és a kenyérszentelést, illetve a Szent István-szobornál történő koszorúzást követően, este nyolckor A padlás című előadás lesz a komáromi Magyarock Dalszínház tolmácsolásában. A Szent István parkban lesz vidámpark, exatlon pálya, Masni és Pocó, vagyis Mihályi Réka gyerekkoncertje, de itt lép fel Beleznay Endre is Mórban az Igazság című produkciójával. Lesz még néptánc, modern tánc, majd fellép az Eleven Hold, az Intim torna illegál és az Intermezzo Latin Club Fekete Lindával.

Vasárnap a Bice-Bóca Egyesület 30 éves jubileumát ünneplik, majd Szabó Ádámék csinálnak hangulatot és az utolsó produkció a Nyári Zenei Estek keretében a Tarianer Spitzbuam lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!