Frissen Fejérből

2021.06.11. 16:30

A szombat a kézművesek, a kézműveskedés napja Fejér megyében is

Műhelylátogatásokon lehet részt venni, illetve más foglalkozásokhoz is csatlakozhatnak az érdeklődők.

Bokros Judit

A kézművesek házában újraindulnak a szakkörök, nyári táborok is lesznek

Fotó: FMH-archív

A Magyar Kézműves Szövetség a kézművesség június 10-ei világnapja apropóján összefogást szervezett. Ennek keretében június 12-én, szombaton országszerte nyitott műhelyekbe várják a kézművesség iránt érdeklődőket.

A szövetség honlapjáról kiderül, hogy több mint harminc településről körülbelül hatvan manufaktúra csatlakozott, és ezek között vannak Fejér megyeiek is. A szövetség tagjai közül a térkép szerint Bicskéről Németh Zoltán faműves, Székesfehérvárról pedig Németh Orsolya ékszerkészítő és lánya várja a látogatókat. Hozzájuk például előzetesen lehetett bejelentkezni, így egy-egy órában egyszerre négy fővel tudnak foglalkozni.

A kézművesek házában újraindulnak a szakkörök, nyári táborok is lesznek
Fotó: FMH-archív

Az országos kínálatot tekintve sok kézműves szakmával lehet ismerkedni: kerámia, textil, tűzzománc, üveg, nemez műhely is kitárja a kapuit más települések mellett Szentendrén, Ráckevén, Vecsésen, Pannonhalmán, Mezőkövesden és még sok egyéb helyszínen.

A Fehérvári Kézművesek Egyesülete ehhez a kezdeményezéshez ugyan nem csatlakozott, ám ezen a hétvégén újraindítják a szakköreiket, kézműves foglalkozásaikat. Június 12-én, az Asszonyműhelyben 10 és 16 óra között Bodáné Fenyves Zsuzsanna tanít varrást, kézi és gépi hímzést kezdőknek és haladóknak. Gyöngyfűző műhely is lesz gyerekeknek, felnőtteknek, szintén 10-16 óráig, Göncziné Heftner Anna vezetésével. A helyszín a Rác utcai Kézművesek Háza, jelentkezni a [email protected] címen, vagy a szakkörök vezetőinél lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!