Harminchét produkció hatvan táncosa mutatkozik be vasárnap

2020.10.02. 15:45

A Mezőföld Virágai – Szólótáncversenyt rendeznek a fehérvári Táncházban

Nyolcadik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Táncegyesület a Mezőföld Virágai szólótáncversenyt október 4-én, vasárnap a Malom utcai Táncházban.

V. Varga József

Látványos táncprodukciókat nézhet végig az, aki ellátogat a Táncházba

Fotó: FMH-archív (PT)

Ismét táncos jókedvvel telik meg a Táncház, a szólótáncversenyen a Közép-dunántúli régió gyermek, ifjúsági és felnőtt csoportjainak táncosai mutatkoznak be négy korcsoportban (10 évesnél fiatalabb, 11–14 éves, 15–18 éves, valamint 18 év felettiek), egyéni és páros kategóriában – mondta el lapunknak Majoros Andor, a táncegyesület művészeti menedzsere. A megmérettetésre 37 produkció 60 táncosa jelentkezett. A verseny, amely mindenki számára ingyenesen megtekinthető, 11 órakor kezdődik.

Az Örökség Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Népművészeti Egyesület támogatásával megvalósuló verseny elsődleges célja elősegíteni a korosztályok találkozását, illetve bemutatkozási lehetőséget teremteni a különböző táncműhelyeknek – legyenek azok művészeti iskola keretében működők vagy más amatőr közösséghez tartozók –, hogy a táncosok felmérhessék, hol is tartanak, milyen színvonalat képvisel a tudásuk.

A megyebeliek, a székesfehérváriak hazai versenyzőkért is izgulhatnak, hiszen a fellépők között ott lesznek az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola táncos növendékei is.

Látványos táncprodukciókat nézhet végig az, aki ellátogat a Táncházba
Fotó: FMH-archív (PT)

A megmérettetés szervezői nem írtak elő kötelező tánc­anyagot a jelentkezőknek, így csak egy produkciót kell eltáncolni, melyet a magyar nyelvterület bármely dialektusából választhattak a résztvevők. A koreográfiák 2 percesek, kivéve a 10 év alattiaknál, ott másfél perc az előírt időtartam. A táncosok produkcióit az Alba Regia Táncegyüttes zenekara, a Galiba zenekar kíséri.

A versenyszámokat kéttagú zsűri értékeli: Strack Orsolya néptáncpedagógus, Örökös Aranygyöngyös Táncos, a Népművészet Ifjú Mestere, az Állami Népi Együttes egykori táncosa és Sikentáncz Szilveszter néptáncpedagógus, Örökös Aranysarkantyús Táncos, a Népművészet Ifjú Mestere, a Kárpátalja Néptáncegyüttes művészeti vezetője, az Állami Népi Együttes egykori táncosa és az Örökség egyesület elnöke. Ők döntenek arról, hogy kik kapják a Mezőföld Virága szólótáncos díjakat. A versenyen külön elismerésben részesülnek a legjobb mezőföldi előadók.

A verseny szünetében, amíg a zsűri döntést hoz a díjazottakról, Chifor Lénárd, az Alba Regia táncosa és a Galiba zenekar hívja táncházba a jelenlévőket. A program a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósul meg. A rendezvény résztvevőinek biztonsága érdekében a szükséges járványügyi óvintézkedéseket maradéktalanul betartják – tette hozzá Majoros Andor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!