hétvégi kínáló

2021.06.11. 09:00

Kastélykoncert, termelői piac és túra is vár a hétvégén Fejér megyében

V. Varga József

Lencsés Rita vezette túra májusban is volt, Bakonykútin

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Kiállítás

Péntek (június 11.)

Csákberény, 10 óra: Kulcs az ősökhöz – A csákberényi avar kori temető és a közösségi régészet. Kiállítás a Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeumban (István utca 66.). Megtekinthető: október 31-éig.

Kápolnásnyék, 10 óra: Korok – Színek – Hangulatok. Kiállítás a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből a Halász-kastélyban. A látogatók 25 korszakos magyar festőművész 41 alkotását tekinthetik meg. A kiállítás október 3-áig tekinthető meg.

Mór, 10 óra: Nemezkiállítás a Lamberg-kastély Művelődési Központ, Könyvtár és Muzeális Kiállítóhelyen az M-Art szervezésében. Szálról szálra, színről színre – Hegyaljai Tünde nemezkészítő népi iparművész és ­Józsa-Szaka Kata nemezkészítő iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere közös kiállítása. Megtekinthető augusztus 8-áig az intézmény nyitvatartási idejében.

Székesfehérvár, 10 óra: A 4. Székesfehérvári Művésztelep – Büki Zsuzsanna, Deák Balázs, Mosberger Róbert, Revák Katalin, Szegedi Csaba és Végvári Beatrix, a Székesfehérvári Művészek Társasága tagjai – csoportos tárlata a Pelikán Galériában. A kiállítás kurátora: Szűcs Erzsébet művészettörténész. Megtekinthető: június 25-éig, keddtől péntekig 10 és 18 óra között.

Székesfehérvár, 10 óra: Összetartozunk. A trianoni határokon túli magyar képzőművészet remekei a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában. A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből összeállított tárlaton csaknem 70 határon túli magyar alkotó több mint 80 műve látható augusztus 29-éig. A tárlat hétfőtől péntekig, valamint vasárnap 10 és 18 óra, szombatonként 9 és 18 óra között tart nyitva.

Székesfehérvár, 10 óra: Könyvek átváltozásai – Horváth Hella könyvei origamival és paverpol technikával. Kiállítás a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermében. Megtekinthető: július 9-éig.

Székesfehérvár, 10 óra: Kiállítás Somogyi Irén foltvarrásaiból a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárában. Megtekinthető július 2-áig a könyvtár nyitvatartási idejében.

Székesfehérvár, 10 óra: Vietnám – Sárosi István gyűjtő képeslap-kiállítása a Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai utcai Tagkönyvtárában. Megtekinthető június 30-áig a könyvtár nyitvatartási idejében.

Székesfehérvár, 10 óra: A Hétvezér Általános Iskola tanulóinak kiállítása a Városi Képtár – Deák Gyűjtemény emeleti Diák–Deák Galériájában. Megtekinthető szeptember 26-áig, keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között.

Szombat (június 12.)

Székesfehérvár, 10 óra: Fehérvár retró – Kabáczy Szilárd perspektívájából. Kiállítás a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében. A képek egyfajta helytörténeti fotókiállítást tárnak a nézőközönség elé, a város 1960-as és 1970-es évekbeli arculatát, hangulatát ábrázolják. A kiállítás kiegészül néhány, a város életére jellemző műtárggyal is. Kabáczy Szilárd fotográfus, a székesfehérvári közösségi élet meghatározó személyisége volt, 74 éves korában, 2004. május 9-én hunyt el. Évtizedeken keresztül volt a Fejér Megyei Hírlap fotóriportere, nyugdíjba vonulását követően számos tárlaton mutatta be munkáit. Tagja volt a Magyar Fotóművészek Társaságának, számos székesfehérvári témát feldolgozó albumot adott ki.

Rendezvény

Péntek (június 11.)

Székesfehérvár, 17–19 óra: Kézművesdélután a Gárdonyiban Vörösné Simon Nikolett varrónővel. Ajtó­támasz macska készítése. Hatéves kortól ajánlott (Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár).

Szombat (június 12.)

Agárd, 8–13 óra: ­Agárdi Almárium termelői piac és kultúrpark. A bisztró teraszán Horváth Márk (gitár) és Koós-Hutás Áron (trombita) muzsikál. 10 és 11.30 óra: A ligetben a székesfehérvári Szabad Színház Igéző az Együgyű Mihók című vásári bábkomédiát adja elő.

Kápolnásnyék, 20.30 óra: Csajághy Laura Színpad. Marie Jones: Kövek a zsebben – színházi est. Szereplők: Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter. (Vörösmarty Mihály utca 31.)

Martonvásár, 7–13 óra: Termelői piac a város megújult piacterén (Emlékezés tere).

Szabadbattyán, 9–17 óra: Gyermeknap a sportpályán. A gyerekeknek ingyenes dodzsem és kisvasút. 10–12 óra: Kézműves-foglalkozás. Mesélő könyvtár. Arcfestés. 11 óra: Varázsének – interaktív gyermekműsor Bíró Kriszta énekessel. 16 óra: Sportgála. „Engem a futball megtanított győzni, és megtanított veszíteni is, és megtanított arra is, hogy az öröm úgyis felülkerekedik a bánaton.” (Fehér Miklós válogatott labdarúgó – 1979–2004) A műfüves ovi-focipálya ünnepélyes átadása (Árpád utca 10.). 17.30 óra: Szabadbattyán–Dárdai Hertha BSC Team – barátságos labdarúgó-mérkőzés a sportpályán Bakalár László, Czvitkovics Péter, Dárdai Pál és fiai, Egressy Gábor, Fehér Csaba, Juhász Roland, Lisztes Krisztián, Lőw Zsolt, Szélesi Zoltán, Torghelle Sándor, Vincze Ottó és további számos neves válogatott játékos, illetve edző részvételével. A mérkőzés szünetében a szabadbattyáni U14-es csapat megyei bajnokságban elért bronzérmének ünnepélyes átadása. A mérkőzést követően beszélgetés, fényképkészítés, autogramgyűjtés. Az önkéntes belépődíj adomány a hátrányos helyzetű gyermekek részére, elsősorban azoknak, akik a koronavírus-járvány következtében veszítették el családtagjaikat. Az adománygyűjtést a Jövőnk a Falu Alapítvány végzi.

Lencsés Rita vezette túra májusban is volt, Bakonykútin
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Székesfehérvár, 9–12 óra: Kézművesnap a gyerekekért a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A kórházban fekvő gyerekek részére gyűjtött kézműves ajándékok programját karkötőkészítéssel zárják. (Furfangos Kezek Kötő- és Horgoló Klub.)

Székesfehérvár, 10 óra: Folytatódik az ökotúrák sorozata a Sóstó természetvédelmi területen. Az ismeretterjesztő program központjában ezúttal a környezetvédelmi világnap áll. Miért fontos a természet védelme, miben más a környezet- és természetvédelem, mit tesznek a szakemberek a Sóstón a természetért, és mit tehetünk mi, emberek akár otthon is a hétköznapok során bolygónkért?

Székesfehérvár, 10–14 óra: Körtemuzsika-készítő foglalkozás Revák Katalin keramikusművésszel a Szent István Király Múzeum palotavárosi kiállítóhelyének udvarán (rossz idő esetén a kalapos­műhelyben).

Székesfehérvár, 10–16 óra: Asszonyműhely a Fehérvári kézművesek házában (Rác utca). Varrás, hímzés kézzel és géppel, kezdők és haladók számára. Vezeti: Bodáné Fenyves Zsuzsanna. 10–16 óra: Gyöngyfűző műhely a Fehérvári kézművesek házában. Gyöngyfűzés kezdők és haladók számára, gyerekeknek és felnőtteknek. Vezeti: Göncziné Heftner Anna.

Székesfehérvár, 14 óra: Folytatja tavaly elkezdett ismeretterjesztő túrasorozatát a Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület. Ezúttal az Aszal-völgy Fehérvárról kivezető területén található élőhelyeket, azok kialakulását, sokféleségét, természetvédelmi értékét, geológiáját ismerhetik meg a résztvevők. A találkozási helyszín a Béla úti köztemető előtti buszmegálló. A teljesítendő táv 12 kilométer, az időtartam mintegy 4–4,5 óra. A túrán bárki részt vehet, előzetes regisztráció nem szükséges.

Székesfehérvár, 18 óra: Újra együtt – Változó idők. Belvárosi séta, találkozás az Országalmánál. Fedezzük fel a séta során a város újdonságait és a régi helyszíneket, a hangulatos utcákat! Vajon mi változott az elmúlt nehéz hónapokban a csodás belvárosban? Vannak-e újra rózsák a Rózsás-ház falán?

Úrhida, 9 óra: Nyárköszöntő gyermeknap az Arany János utcai szabadidőparkban. Kispályás futballtorna. Lufihajtogatás Andi bohóccal. Csillámtetoválás. Ugrálóvár. Játszóház. Ügyességi játékos vetélkedők. Ebéd: virsli és lángos. A gyermeknap programjaival párhuzamosan, 9 órától: Falun az olimpia – Falusi olimpia! A versenyszámok között a többi között lesz gumicsizma-hajítás, talicskázás, kötélugrás és zsákban futás is.

Vasárnap (június 13.)

Csór, 9 óra: A nyár ajándékai! Herbarius gyógynövénytúra Lencsés Rita gyógynövényszakértővel. Találkozás a csóri leágazást követő legelső buszmegállóban. Apróbojtorján, orbáncfű, mezei zsálya, galajfélék, cickafarkfű, kakukkfű, pemetefű, fehér üröm, lándzsás útifű, ökörfarkkóró virága gyűjtése. A résztvevők a gyűjtés mellett praktikus tanácsokat kapnak a feldolgozásról, a tárolásról és a felhasználásról is.

Székesfehérvár, 18 óra: Darabokra tépett táj – kortárs verses-zenés pódiumműsor az Irodalmi Jelen Trianon-­emlékszámából élőben és online közvetítéssel is. Terítéken a jelenkori magyar irodalom legizgalmasabb szerzői és fiatal alkotói. Közreműködik: ­Tallián Mariann és Lázár Balázs. (Igéző, Basa utca 1.)

Koncert

Péntek (június 11.)

Székesfehérvár, 19 óra: Italia Bella – az Alba Regia Szimfonikus Zenekar könnyed, nyáresti zenés csokra (Vörösmarty Színház). Műsor: Gioachino Rossini: A sevillai borbély – Nyitány. Gaetano Donizetti: Szerelmi bájital – Nemorino áriája a II. felvonásból (Una furtiva lagrima). Giacomo Puccini: Crisantemi (vonószenekari átirat). Giuseppe Verdi: La traviata – Alfredo áriája a II. felvonásból (Lungi da lei – De’ miei bollenti spiriti). Felix Mendelssohn-Bartholdy: IV. szimfónia (A-dúr, „Olasz”) op.90. Közreműködik: Decsi András (tenor). Karmester: Dobszay Péter.

Vasárnap (június 13.)

Fehérvárcsurgó, 15 és 16.30 óra: Zenélő kastélypark a Károlyi-kastély parkjában. A zenés séta a kastélytól indul, hossza mintegy 2 kilométer. A Károlyi József Alapítvány és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar közös programján az 50 hektáros park területén a zenekar több kamaraegyüttese rejtőzik el a fák, bokrok tövében: a muzsikusok (Selmeczi Gábor, Ácsné Lovász Leila, Balogh Zsuzsanna, Valkó Béla István, Chikara Sugano, Hámori Zsófia, Kovács Gergely, Bondor Erika, Kiss Katalin, Kárász András) Mozart, Piazzolla, Beethoven és Kuhlau műveit játsszák a séta résztvevőinek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!