Édes szórakozás

2018.06.28. 16:00

Júliusban immár hetedszer rendezik meg a Cukorfalat fesztivált Szabadegyházán

Idén 7. alkalommal kerül megrendezésre a Cukorfalat fesztivál, amelyet eredetileg a Hungrana indított útjára Kukorica fesztivál néven, aztán a rendezvény áthagyományozódott a helyi önkormányzatra, a szervezés pedig a Nagy László Művelődési Házra.

Sági Zoltán

Többek közt a Sugarloaf is szórakoztatott már a rendezvény színpadán

Forrás: Youtube

Az idén július 6-ára és 7-ére időzített Cukorfalat fesztivál az évek során már sok ismert előadót látott vendégül. A fesztivál színpadain megfordult a Piramis, Hevesi Tamás, Radics Gigi, az Animal Cannibals, Odett, a Neoton, a Honeybeast, az Apostol – és még hosszan folytathatnánk. Az erős zenei alap mellett a Cukorfalat azonban, a nevének megfelelően, az édesszájúak fesztiválja, akik a standokon elérhető ínycsiklandó, édes finomságok közül kedvükre válogathatnak. Kisgyermekes családok csak tele (vagy biztonsági okokból előre kiürített?) tárcával keljenek csak útra, ugyanis a csábítás leküzdhetetlen lesz: az édességek mellett a kitelepülő vásárosok is a gyerekek kedvében igyekeznek majd járni a sok színes vásárfiával.

Többek közt a Sugarloaf is szórakoztatott már a rendezvény színpadán
Fotó: Youtube

Július 6-án fél ötkor a cukorágyú nyitja meg ünnepélyesen a rendezvényt, majd 17 órától Szabóm Ádám, 18 órától a Unique és 20 órától a 3 + 2 szórakoztatja a közönséget. A cukorágyú „eldördülésével” megkezdődik a többi program is, valamint a díszmadár- és kisállat-kiállítás és -vásár és a kézműves kirakodóvásár. Július 7-én, szombaton a gyermekprogramok már 10 órakor beindulnak, 12 órától pedig a helyi fellépőké a színpad. 16 órakor lép majd föl Bereczki Zoltán, 17 órától a Grácia hegedűtrió, 18 órától Sipos F. Tamás, 19 órától Gyurcsik Tibor – este 9-től pedig Szikora Róbert és az R-GO szórakoztatja a hallgatóságot. Este tizenegytől hajnali háromig a Viking zenekar gondoskodik a bulihangulatról. A színpadi produkciók mellett egész nap olyan szórakoztató aktivitások adnak elfoglaltságot a kicsiknek és a nagyoknak egyaránt, mint a hennázás, a buborékjátszóház, a minigolf, a lézeres céllövészet és a pingpong. Az eseményre kitelepül a Vörösmarty Rádió is, és élőben tudósít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!