Szeretném, ha több gyermeket táboroztathatnánk

2018.08.03. 06:00

Török László, a Grundfos magyarországi ügyvezetője  a vállalati nyári táborokról

Amire egy tekintélyes termelőüzem recepciójára megérkezve a látogató biztosan nem számítana, az a bejárat melletti tárgyalóból kiszűrődő gyermekzsivaly. Az augusztus elsejei héten a Grundfos székesfehérvári GMH 3 lokációjának dolgos hétköznapjaiba a Gyermekkuckó apró lakói vittek extra (hang)színt.

Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

A július 30-tól augusztus 3-ig tartó héten a székesfehérvári Grundfos recepciója melletti tágas tárgyaló a szó szoros értelmében óvodává alakult át. Szerdai ottjártunkkor a saját szemünkkel győződhettünk meg róla: a meetingek, konferenciahívások és flipchartok világában e héten, a tárgyalóasztalokon -projektdokumentumok helyett – sógyurma kígyók, vízfestmények, rajzok, fa játékok és papírból frissen ragasztott figurák pihentek. Egy Grundfos feliratú mini plexiakváriumban víz remegett, abban a szivattyú legegyszerűbb elvét szemléltető kis eszközök lebegtek, amelyeket pörgetve már az ovisok is elkezdhették az ismerkedést azzal a gépezettel, amelynek jóval kifinomultabb formáira a Grundfos időközben egy jól menő üzletet épített fel.

Noha ottjártunkkor, egy rövidke foglalkozás erejéig, a cég környezetvédelmi és munkavédelmi munkatársai is a gyerekekkel voltak, a hét során főként a Grundfos által megbízott külső szakemberek gondoskodtak a 3 és 7 év közötti ovis mezőny izmokat és értelmet is megmozgató szórakoztatásáról. A Gyermekkuckóról és a nyári tábor kezdeményezésről az ügyvezetőt, Török Lászlót kérdeztük.

Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Mi vezette a Grundfost arra az elhatározásra, hogy napközis nyári tábort szervezzen az ott dolgozók gyermekeinek?

A Grundfos arra törekszik, hogy július folyamán minden dolgozója két hét egybefüggő szabadságot vehessen ki. Tapasztalataink szerint a családok a júniust és a júliust egészen jól meg is tudják szervezni, azonban a szabadságról visszatérve, az augusztusi gyermekelhelyezés sokaknak okozott gondot. A megelőző években így több olyan megkeresés is érkezett, hogy augusztus hónapban, a gyermekek felügyeletének megoldásában a vállalat tudna-e valami módon segíteni? Első gondolatunk az volt, hogy magánóvodai támogatást biztosítunk, de ebben az irányban nem tudtunk sikeresen előrejutni. Így felvetődött az ötlet, hogy mi volna, ha mi magunk elégítenénk ki az igényt, házon belül? Tavaly megszerveztük az első napközis gyermektábort, de akkor még nem mertük bevállalni az általános iskolás kor alatti kicsiket.

A dolgozók a vállalat melyik magyarországi gyártóhelyén, hol érhetik el, vehetik igénybe a nyári táboroztatás lehetőségét?

Tudni kell, hogy Tatabányán és Székesfehérváron összesen négy Grundfos gyár működik, a dolgozói összlétszám pedig, a tatabányai lokáció javára, egyharmad kétharmad arányban oszlik meg a két helyszín között. Így Tatabányán már tavaly is több volt a jelentkező: ott három turnust indítottunk, míg itt Fehérváron kettőt. Ami a szervezést illeti, először nem tudtuk, hogyan csináljuk, de aztán vettük a bátorságot, és eldöntöttük: nem lesz felső határ. Mindenki, akinek szüksége van a lehetőségre, jöhet. Utólag meg kell mondanom, én kicsit több gyermekre számítottam. A tavalyi pozitív tapasztalatok alapján pedig idén úgy döntöttünk: bevezetjük a Gyermekkuckót, ami az óvodás korú kicsik elhelyezését teszi lehetővé. Most ők vannak itt, a jövő héttől pedig az általános iskolások nyári táboroztatása kezdődik meg. Egy turnus létszámát objektív okok korlátozzák, turnusból azonban idén is annyit indítunk, amennyire igény van.

Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Honnan az erőforrás, a szakértelem – na és a türelem, hogy egy komoly rendben működő, termelő üzem ilyen szociális rugalmasságot igénylő feladatot is felvállaljon?

Noha gyár vagyunk, körültekintve mégis azt láthatja, az épület jól tervezett, biztonságos és szép. Alkalmas a feladatra. A tavalyi napközis táboroztatás tapasztalatairól egyébként beszámoltunk a vezetőségnek, és prezentáltuk a fotókat és a videókat a globál HR szervezetnek is – akik ezt követően kitüntettek bennünket. A Grundfos dolgozók gyermekeinek magyarországi nyári táboroztatása a globális cég életén belül is egyedülálló, egyedi kezdeményezés – amit a vállalat vezetősége a Future Now díjjal honorált.

Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Gondolom, a dolgozói visszajelzések is kedvezőek.

Amellett, hogy a hiányzási ráta javult, a dolgozóktól nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk, és nem csak azoktól, akiknek gyermekei a nyári napközis táborban megfordultak. Ki kell emelni az élmény jelentőségét és erejét is, hogy a gyermekek bent lehetnek apu és anyu munkahelyén, így aztán jobban értik, miről is van szó otthon, amikor a szüleik beszélgetnek. Én azt látom: még egy kis bátorításra szükség van. Szeretném, ha több gyermeket táboroztathatnánk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában