hirdetés

2021.10.26. 13:11

Miért emelkedtek meg a budapesti albérletárak az őszre?

Az albérletek árai folyamatosan változnak, nemcsak Budapesten, hanem országosan mindenhol. Az elmúlt években folyamatosan ingadoztak az árak. A koronavírusnak köszönhetően sokan nem tudták fizetni az albérletüket, illetve a gazdasági helyet hanyatlása miatt sokan el is veszítették az állásukat, így kénytelenek voltak változtatni az életkörülményeiken. Ez egyesek számára azt jelentette, hogy olcsóbb, kisebb lakásba volt kénytelen költözni, mások eladták az albérletként használt ingatlanjukat. Ennek eredményeképpen sokkal kevesebben kerestek albérletet, mint az elmúlt években bármikor.

Ez pedig hatással volt az árakra, így sokan, akik kisebb lakásban éltek, nagyobba tudtak költözni, mert csökkentek az árak. Tavaly ősszel egy újabb áremelkedés következett be, az idei évben viszont a tavalyi árakhoz képest megint csökkenést tapasztalhattunk. Bár a jelenlegi átlagárak alacsonyabbak a tavalyi budapesti albérletáraknál, most megint emelkedő fázisban vannak az árak. Ennek sok oka van, többek között a fellendülő turizmus és az élénkülő gazdaság, de az is közre játszik, hogy idén ősszel a kormány a vírus miatt nem készül bezárásokra.

pixabay

Fellendülő turizmus is feljebb vitték az árakat

A nyár elején csökkentek a koronavírus járvány miatt hozott korlátozások, ami a turizmusra és a gazdaságra is pozitív hatással volt. Mivel véget ért a tanév, és az egyetemisták és főiskolások elhagyták az albérletüket, az üresen maradt lakásokat egyre többen adták ki turistáknak, és tértek át az Airbnb-s kiadásra. Sokan nem is tértek vissza ősszel az ingatlanpiacra, amikor a diákok elkezdtek albérletet keresni. Ennek köszönhetően pedig a nyáron tapasztalt albérletárak megnőttek, hiszen kevesebb ingatlan került vissza a piacra.

Ez egyébként jól jött az albérletkiadással foglalkozó cégeknek, akikre ennek köszönhetően jobban megnőtt a kereslet a fiatalok körében. A Professional Premium Property Zrt. is inkább a fiatalok körében lett keresettebb, az ügyfeleik többsége diák vagy pályakezdő fiatal. Természetesen a cég népszerűsége annak is köszönhető, hogy jól felszerelt, gépesített, felújított albérleteket kínálnak, melyekre lakhatási támogatást is lehet igényelni. A cég weboldalának, az Albérlet Budapest oldalnak a látogatottsága is magasabb lett idén.

Azért jobb a helyzet, mint tavaly

Bár az albérletárak emelkednek, a tavalyi árakhoz képest azért jobb a helyzet. Idén ősszel ugyanis az átlag albérlet 145.000 Ft körül mozog, míg tavaly ez 162.000 Ft-os átlagárakkal számolhattunk az albérletek esetében. Persze azt sem árt figyelembe venni, hogy ennek az oka abban is keresendő, hogy a kiadott lakások átlagmérete is csökkent, míg tavaly leginkább a 50-55 négyzetméter volt az átlagméret, addig idén ez csak 45-50 négyzetméter.

Ennek természetesen a koronavírus járvány miatti albérletár zuhanás volt az egyik oka, mivel tavaly ősszel mindenki nagyobb albérletet keresett, hiszen ugyanazért az árért tudott nagyobb lakást bérelni. Idén ősszel főleg a fiatalok kerestek, és ők inkább a kisebb albérleteket célozták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában