Hirdetés

2019.06.03. 09:42

NYERJ egy Suzuki Vitarát a XII. Puskás-Suzuki Kupával!

<p align="justify">Idén is parádés küzdelmek várhatóak a legjobbnak járó trófeáért a világ egyik legszínvonalasabb labdarúgó utánpótlás tornáján.</p>

A Puskás Akadémia hagyományos nemzetközi seregszemléjére most is ellátogat a Flamengo, becenevén Brazília „legkedveltebb” csapata, aztán a tizenháromszoros Bajnokok Ligája-győztes, abszolút törzsvendég Real Madrid és a Bundesliga trónját huszonkilenc alkalommal elfoglaló Bayern München U17-es együttese is. Előbbi két csapat a Honvéddal és a román legendáról elnevezett Hagi Akadémiával, míg a bajor együttes a házigazda Puskás Akadémiával, a horvát Eszék együttesével és a görög Panathinakosszal került egy csoportba. A csoportküzdelmekre június 6. és 9. között kerül sor a Puskás Akadémián. A helyosztó mérkőzésekre pedig pünkösdhétfőn. A döntőt 18 órától rendezik a Pancho Arénában.

Az U17-es korosztályoknak kiírt torna igazi ugródeszka a profi karrierről álmodozó játékosoknak, mert itt igazán berobbanhatnak a reflektorfénybe. A Puskás-Suzuki-kupa 12 éves történetében olyan klasszisok is megmutathatták már tudásukat, mint a spanyol válogatott Daniel Carvajal, Lucas Vazquez vagy Alvaro Morata, de a történelem egyik legjobbjának, Zinedine Zidane-nak a fia, Enzo Zidane is bontogathatta itt a szárnyait. De hogy ne feledkezzünk meg a magyarokról sem, Kleinheisler László, Gyurcsó Ádám vagy Sallai Roland azóta már nemzetközi szinten is elismert labdarúgó lett.

Igazi példát jelentenek az utódok számára abban, hogy milyen lehetőségek rejlenek a tornában. A Puskás Akadémia jelenlegi U17-es csapatában öten is futballoznak, akik a korosztályos válogatottal nemrég EB-5. helyet szereztek, ezzel pedig kiharcolták a világbajnoki részvételt is. Mostantól tehát rajtuk a világ szeme. A Puskás-Suzuki-kupára kilátogató nézők pedig nemcsak egy különleges élménnyel gazdagodhatnak, de akár nyerhetnek is.

A Pancho Aréna meccsekre kilátogatók egy kaparós sorsjegyet kérhetnek a bejáratoknál, a kóddal csupán csak annyi a teendő, hogy fel kell tölteni a www.puskasakademia.hu/PSKjatek internetes oldalra. A résztvevők között értékes nyereményeket sorsolunk ki. Akik pedig három mérkőzésre is kilátogatnak és három különböző színű kaparósnak a kódját töltik fel, azoknak esélyük nyílik elnyerni a fődíjat, egy Suzuki Vitara személyautót!

Ne hagyja ki a videónkat sem! Nagy Lorenzó és Berekali Márk az U17-es csapat játékosai bemutatja:

12 nyeremény a 12. Puskás-Suzuki-kupán.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában