szponzorált tartalom

2019.02.05. 16:45

Béres József 100 – pályázati felhívás

A napokban lenne 99 éves Béres József. Sokan élnek még, akik személyes emlékeket őriznek karizmatikus alakjáról.

Béres József, a Béres Csepp legendás megalkotója, Széchenyi-díjas tudós, a napokban lenne 99 éves. Különleges képességei, a nehézséggel szembeni elszánt kitartása, önzetlen segíteni akarása, ragaszkodó hazaszeretete már életében mély tiszteletet ébresztett az emberekben. Alakja példaként áll ma is előttünk, találmánya milliók egészségét szolgálja.

Béres József ismertté válása 1972 -ben indult gyógyító cseppjeinek megszületésével. A készítménynek gyorsan híre terjedt a gyógyulni vágyó, reményt kereső emberek között, tömegek zarándokoltak el a kisvárdai házához. Az akkori merev szocialista rendszer azonban nem nézte jó szemmel tevékenységét, új, modern nézeteire nem voltak kíváncsiak, a készítményt kivizsgálni nem akarták. Munkáját ellehetetlenítették, 1975-ben kuruzslás vádjával bűnvádi eljárás indult ellene. Ám Béres József hitét nem tudták megtörni, támogatóinak köre pedig gyorsan nőtt. Végül, állami felügyelet mellett, 1978-ban engedélyezték a találmány forgalomba kerülését. 1989-ben, a rendszerváltást követően alakult meg a Béres Részvénytársaság, mely a feltaláló fiának elnöklete mellett ma is élteti névadó alapítójának szellemi és erkölcsi örökségét.

A Béres Cseppet 2000-ben gyógyszerré törzskönyvezték, a magyarság csúcsteljesítményei között, hungarikumként tartják számon. Id. dr. Béres József 2002-ben megkapta Magyarország a legrangosabb tudományos elismerését, szobra ma ott áll híres gyógyítóink között az Orvostörténeti Múzeumban.

Béres József 100 – pályázati felhívás

2020-ban emlékezünk id. dr. Béres József születésének 100. évfordulójára. A cseppjeiről ismertté vált feltaláló, kinek készítménye ma hungarikum, már nincs köztünk, de sokan élnek még, akik személyes emlékeket őriznek karizmatikus alakjáról. Kérjük, írják meg vagy rövid videóüzenetben (legfeljebb 3 perc) küldjék el Béres Józseffel kapcsolatos emlékeiket, történeteiket!

A történetek, üzenetek mellett fotókat, dokumentumokat, a tudóshoz kötődő tárgyakat is várnak a pályázat meghirdetői.

Fődíj: 300.000 forint, ezenfelül a tíz legkiválóbb pályamű szerzőjét Béres Józseftől származó emléktárggyal ajándékozza meg a Béres család.

Beküldési határidő: 2019. április 30.

Beküldési cím: [email protected] vagy Béres Gyógyszergyár Zrt., 1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.

További információ: www.berespalyazat.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában