PR

2017.09.25. 08:00

Belvárosi életérzés pihenőövezeti extrákkal (x)

A statisztikák szerint a tavasz után az ősz a legerősebb évszak a lakáspiacon, hisz a szürkeség és a hűvösebb idő megérkezésével, a nappalok rövidülésével, nem, hogy alábbhagy, de egyre inkább erősödik az otthonok iránti kereslet. Azonban az őszi napokon sem ajánlatos begubózni a kis kuckónkba, így jó, ha lakóhelyünk közelében van lehetőségünk munka után kikapcsolódni, sétálni vagy barátainkkal beülni esténként egy kellemes helyre.

Amikor nézegetjük a hirdetéseket és álmodozunk arról, milyen lesz új lakásunk, szívesen szárnyal a képzeletünk, milyen jó is lenne a centrumban, mindenhez közel, de mégis csendesebb helyen egy szép, újépítésű lakás. Budapest vagy a nagyobb vidéki városok e tekintetben verhetetlenek, de ezeknek is csak bizonyos részei. Azok, akik újépítésű környezetben szeretnének minőségi lakást, a következő 1-2 évben csak a fővárosban többezer ingatlanajánlat közül választhatnak. Az új otthont keresőknek tehát nincs könnyű dolguk, ami a választást illeti, de valahol mégis el kell kezdeni a hirdetések szelektálását, belső indíttatásaink, igényeink szerint. Azonban nem kell mindenben kompromisszumot kötnünk, ma már léteznek olyan modern és kényelmes vegyesfunkciójú ingatlanfejlesztések, ahol ugyanúgy otthonra lelhet, aki a sportos életmódot kedveli, aki szép és gondozott parkban sétálva képzeli el a szabadidejét, aki nem akarja átutazni a város, hogy igyon reggel egy finom kávét vagy aki számára nélkülözhetetlen a belvárosi pezsgés.

De hogyan is képzeljünk el pontosan egy ilyen komplex városnegyedet, ahol minden egy helyen megtalálható? Az egyik legkülönlegesebb példa ma erre Magyarországon a Property Market ingatlanfejlesztésében megvalósuló BudaPart projekt, ahol lakó- és irodaépületek, szolgáltatóegységek, zöldövezetek váltják egymást egy hatalmas, 54 hektáros területen. A nemes fákkal borított, népszerű budapesti közpark, a Kopaszi gát szomszédságában létrejövő új, modern városnegyed nemcsak a nagyvárosi érzetet, de egyben a pihenőövezeti tulajdonságokat is magában hordozza: egy igazi kisváros lesz a nagyvárosban.

A fejlesztőket az inspirálta, hogy nemzetközi mintákat követve olyan teljeskörű szolgáltatást adjanak az ide költözőknek, amely magában hordozza a vízparti életmód jótékony hatásait, a kellemes otthont, a kikapcsolódási lehetőségeket és a kényelmes munkakörnyezetet. A Kopaszi gát és környéke igazi gyöngyszem, ahol biciklizők, futók, sétálgatók, kajakosok ma már gondozott vízparti zöldövezetekkel, éttermekkel, szabadidős programokkal találkozhatnak. Ennek a hangulatát viszik tovább a készítők a 21. századi, hightech környezetbe.

A BudaPart egyedülálló beruházás Magyarországon elhelyezkedésének, valamint a zöld- és vízterület magas arányának köszönhetően, ugyanis 11 hektárnyi vízfelület biztosítja a beruházás épületeinek átszellőzését, a teljes fejlesztési területre vetített zöldfelület pedig meghaladja a 45%-ot. Az építkezések végeztével a városnegyedet határoló utak mentén irodaházak ölelik majd körbe a leendő lakóépületeket, a két funkció között pedig csökkentett gépjármű-forgalmú bevásárlóutca kerül kialakításra számos vendéglátóegységgel, de több sportpálya, hotel, óvoda, fitnesz létesítmények is hozzájárulnak az itt lakók és dolgozók feltöltődéséhez.

Az első ütem építkezései 2019 elejéig tartanak, amikorra is elkészülnek a BudaPart Otthonok „A” és „C” épületei, valamint a mintegy 20 000 m2-es BudaPart Gate irodaház a Market Építő Zrt. kivitelezésében.

A BudaPart Otthonok mind a 265 lakása kulcsrakészen, gépesített konyhabútorral kerülnek átadásra. A vásárlók többféle, minőségi szaniterekből, hideg és meleg burkolatból választhatnak, illetve igény szerint motorizált vagy manuális redőnyök, hang- és hőszigetelt műanyag nyílászárók, hűtési rendszer kerülnek beszerelésre. A BudaPart Otthonok „A” épülete egy gondozott belső kertet ölel át, mindegyik lakása rendelkezik erkéllyel vagy terasszal, a keleti és déli fekvésű lakások ráadásul vízparti kilátásúak. A BudaPart Otthonok „C” közvetlen vízparti fekvésének, lélegzetelállító panorámájának és műszaki felszereltségének köszönhetően az egyik legexkluzívabb épülete a projektnek.

A BudaPart leendő lakói a forgalmas belvárostól messzebb, ám centrális, és minden igényt kielégítő környezetben élhetnek majd. A lakóépületeknél az egyik legfontosabb szerepet a környezet közelségének szentelték a tervezés során, ezt a hatalmas zöld felületek és a Duna közelsége is garantálja. A BudaPart közlekedési kapcsolataira is nagy gondot fordítottak a tervezők: Budapest belvárosának déli kapujánál helyezkedik el a terület, számos közlekedési módot és útvonalat kínálva a megközelítésre. A BudaPart az M1/M7, valamint az M6 autópálya bevezető szakaszánál, vagyis a nyugatról és délről a fővárosba tartó közlekedési folyosó közelében helyezkedik el. A Rákóczi hídnak, a Könyves Kálmán és Hungária körútnak, valamint az alsó rakpartoknak köszönhetően a város vérkeringésébe könnyen be lehet kapcsolódni.

A tömegközlekedést tekintve Budapest legújabb, 4-es metróvonala is a BudaPart vonzáskörzetébe esik. A 33 jelzésű busz köti össze a területet Újbuda-központot érintve a Móricz Zsigmond körtéri állomással. Az 1-es villamos több átszállási lehetőséget biztosít a város különböző részei felé. A vonal folyamatban lévő meghosszabbításával az Etele tér metró és távolsági busz megállója válik könnyen megközelíthetővé.

Az új városnegyedben a lakóépületeken túl az irodaházak fejlesztése is legalább annyira fontos szerepet játszik. A HR stratégiának ma már egyre több helyen része, hogy a munkahely, az iroda minél kellemesebb, inspirálóbb teret nyújtson a képzett munkaerőnek. A BudaPart irodaházai A+ kategóriás, LEED/BREEAM minősítéssel rendelkező, hatékony és környezettudatos épületek, rengeteg lehetőséget tartogatva az itt dolgozóknak és a budai hangulatot kereső cégeknek. A tömegközlekedés széles lehetőségei mellett parkolóhelyek állnak rendelkezésre a BudaPart lakó- és irodaházaiban egyaránt.

A Property Market Ingatlanfejlesztő Kft. cégfilozófiája olyan magas minőségű ingatlanprojektek létrehozása, amelyek az ingatlantulajdonosok számára fenntartható értéknövekedést hoznak létre, és hozzájárulnak az épített környezet színvonalának növeléséhez. Nincs ez másképp a BudaPart esetében sem. A Kopaszi gát szomszédságában lévő területet is mindennek jegyében választották, ugyanis Újbuda mind a lakó-, mind az irodapiac szempontjából kiemelkedő teljesítményt nyújt: a lakáspiacot tekintve a XI. kerület a főváros egyik legkeresettebb városrésze, amelyben az ingatlanárak hosszú távon bebizonyították, hogy „válságállóak”, emellett pedig az elmúlt évben átlag feletti értéknövekedést értek el. Ezt pedig várhatóan tovább erősíti, hogy a budai Lágymányos és környéke az IT, illetve K+F+I (kutatás, fejlesztés és innováció) hátterű cégek gyűjtőpontjává vált, ily módon itt is egyre több a befektetési céllal érkező érdeklődő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában