A Szerencsejáték Zrt. által támogatott tartalom

2018.10.31. 14:10

Bay Évát a fia követi a pályáján

Kívánni sem lehetne jobb gyermeket Lacinál, aki nemcsak az édesanyja szeme fénye, de a szakmában is az utódja. Ő viszi tovább Éva műsorvezetői munkáját a Hatoslottó műsorvezetői székében.

Lacit kislánynak várták, ám alaposan meglepte a szüleit, mert kisfiúnak született. A 33 éves férfi már jó ideje nem a „mamahotel” vendégszeretetét élvezi, hanem saját lakásban él. A mai napig szoros kapcsolatban áll az édesanyjával, baráti viszonyt ápolnak, a fiú minden titkát megosztja Évával. Az édesanya szíve megtelt szomorúsággal, amikor úgy döntött, hogy hagyja a gyermekét a saját útját járni, de rá kellett jönnie, hogy ez az élet rendje.

– Húszévesen elengedtem a fiamat. Nem volt könnyű, de az sem, hogy egyedül elengedjem óvodába, iskolába. Pedig már kiskorában sem akartam rátelepedni, a határtalan szeretetemet úgy fejeztem ki, mint az olasz anyukák: jókat főztem, így sohasem evett az iskolában, sietett hozzám haza – magyarázta a Hatoslottó sorsolás korábbi legendás műsorvezetője.

A család nem csinált különösebb ügyet az édesanya közismertségéből, ám az meglepő, hogy pár évvel ezelőtt a fia átvette a munkáját.

– Sokszor vittem magammal a stúdióba, így ráragadt a szakma, végül ebbe az irányba indult el. Először asszisztensként dolgozott, de az első években a kollégái azt hitték, hogy azért jut előre a ranglétrán, mert a fiam. Ám egy napon eljött az idő, hogy bizonyítson. A Hatoslottó-sorsolást hosszú évekig én vezettem, ám a csatorna fiatalítani kezdett – emlékezett Éva.

A producerek válogatást szerveztek, amelyre meghívták Lászlót is.

– Úgy csinálta végig, mintha egész életében ezt gyakorolta volna. Pár nap múlva már hívták is, és 2011 áprilisában megkapta a munkámat. Korábban ő kommentálta a szereplésemet,

most már én telefonálok neki adások után.

Sosem voltam rá féltékeny, nem rázott meg, hogy változás történt az életemben. Sok mindenben instruál engem, a mai média világát már jobban érti nálam – gondolkodott el a televíziós.

Szívügyük a magyar film

A Szerencsejáték Zrt. hosszú ideje elkötelezett a hazai kulturális élet támogatása mellett is:

2017-ben a Hatoslottó játékadójának 80%-a, azaz 4,4 milliárd forint a Magyar Nemzeti Filmalap forrásait bővítette. Az elmúlt években a nemzeti lottótársaság támogatásának köszönhetően olyan – komoly nemzetközi díjakban részesült és a hazai közönség által is szívesen fogadott – drámák és vígjátékok születhettek meg, mint a Liza, a rókatündér, a Saul fia, az 1945, a Kincsem, A Viszkis, a Testről és lélekről vagy a Valami Amerika 3.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában