Szponzorált tartalom

2022.10.04. 11:23

Tippek a kicsik memóriájának fejlesztéséhez

Forrás: canva.com

A 21. században felnövő generációk, azaz a digitális bébik elképzelhetetlen mennyiségű ingerrel és információval találkoznak nap mint nap. A szülők gyerekkorában még sokkal lassabb, nyugodtabb volt a világ, a multitasking helyett az elmélyült foglalatosságokon volt a hangsúly, a megszerzett tudás pedig még hosszú évekig érvényesnek számított.

A mai gyerekeknek ehhez képest sokkal több kihívással kell szembenéznie: a digitalizációval ingerek valóságos garmadája zúdul rájuk, a megváltozott elvárások miatt mindent azonnal és egyszerre kell csinálniuk, az egy órával ezelőtt érkezett impulzus pedig estére akár el is avulhat. Biológiailag azonban nem vagyunk felkészülve erre a felgyorsult tempóra, a kicsik agyát pedig rettenetesen leterheli a válogatás nélkül beérkező információhalmaz.

Ezért gyakran hallhatjuk, tapasztalhatjuk, hogy a “mai gyerekeknek” nagyobb gondot okoz a koncentráció, a figyelem megtartása, illetve az emlékezőképesség fejlesztése. Hogyan segíthetünk a piciknek ezeknek az akadályoknak a leküzdésében? 

Összegyűjtöttünk néhány fontos tippet, és megmutatjuk, mik a legjobb fejlesztő játékok, amikkel szórakozás közben, észrevétlenül fejleszthetjük a gyerekek memóriáját és készíthetjük fel őket a jövő intellektuális kihívásaira.

Tápláljuk megfelelően a fiatal agysejteket!

A gyerekek (és a felnőttek) agyműködésének támogatása az egészséges, kiegyensúlyozott étkezéssel és a megfelelő hidratálással kezdődik. Figyeljünk oda, hogy elég folyadékot (lehetőleg tiszta vizet, ne cukros üdítőket!) igyon, és vitaminokban, ásványi anyagokban, nyomelemekben gazdag menü kerüljön az asztalra. Részesítsük előnyben a szezonális zöldségeket, gyümölcsöket, olajos magvakat! Popeye kedvence, a spenót például nem csak izmaink, de a memóriánk erősítésében is segítséget nyújthat!

Töltsünk minél több időt a szabadban!

Furcsán hangozhat, de a memóriasejtek frissességének kulcsa az, ha a gyerek minél többet tartózkodik friss levegőn, rohangál, fára mászik, homokozik. A mozgás és az oxigén serkenti az agyműködést, és a gyerekek immunrendszerét is erősíti. Így nem csak a feladatok megoldásán dolgoznak majd hatékonyabban a fiatal agysejtek, de ellenállóbbak lesznek az iskolai megbetegedésekkel szemben is!  

Kevesebb képernyőidő, több közös játék!

Forrás: canva.com

Bár elfoglalt szülőként nagy kísértést jelent, hogy letegyük a gyereket a kedvenc rajzfilmsorozata elé, sajnos a képernyők, monitorok által kibocsátott kékfény rendkívül káros hatással bír az agysejtek fejlődésére, és ráadásul az alvás minőségét is negatívan befolyásolja. Ezért igyekezzünk korlátozni a mesenézésre szánt időt, és helyette játsszunk együtt, vagy olvassunk, mondjunk mesét mi! 

Legyen a gyerekszobában kirakós!

A puzzle gyerekeknek nyújtott jótékony hatásai tagadhatatlanok: a rövidtávú memória kialakítása és erősítése mellett a vizuális és finommotoros készségeket is fejleszti. Ráadásul minden korosztály számára találhatunk testhezálló feladványokat: a legkisebbeknek szóló, néhány darabos kirakótól a felnőtteket is kihívás elé állító ezer darabos képekig. 

Így segít a memória játék!

A memória fejlesztéséről természetesen mindenkinek a memória játék gyerekeknek készült verziói jutnak először eszébe. Nem csoda, hiszen a különböző képpárok összekapcsolása, és a helyük megjegyzése alaposan megtornáztatja a fiatal agysejteket! Szerezzünk be különböző tematikájúakat, a gyerekek kedvenc állataival, mesefiguráival! 

Tanuljunk dalokat, verseket, mondókákat!

Talán nehéz elhinni, de az, hogy álmunkból felkeltve is tudjuk: “Ég a napmelegtől a kopár szík sarja”, nem a magyartanárunk öncélú szórakozásának eredménye. A memoriterek minden életkorban egyszerű, de hatásos módszerei a memóriánk frissen tartásának. Nem véletlenül érkeznek haza az oviból sem a gyerkőcök egy-egy új népdallal vagy versikével a fejükben. Ismételgessük velük otthon ezeket, vagy tanuljunk újakat! A mondókatanulást hintázás, kirakózás közben is bevethetjük, így a kicsik észre sem veszik, hogy éppen készségfejlesztés zajlik…

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában