Hirdetés

2021.11.23. 16:10

Három évre igényelhetik a támogatást – November 25-ig nyújtható be a kérelem ügyfélkapun keresztül, a keretösszeg 360 milliárd forint

A VP Agrár-környezetgazdálkodási pályázatot hároméves kötelezettségvállalási időszakra, 360 milliárd forintos keretösszeggel hirdették meg. A fenti összeg önmagában is több, mint ami az előző két ötéves támogatásra és az egyéves hosszabbításra összesen rendelkezésre állt. A kötelezettségvállalás időszaka 2022. január 1-től 2024. december 31-ig tart.

Érdemes begyűjteni a többletpontokat is

Forrás: Shutterstock

Érdemes begyűjteni a többletpontokat is

Forras: Shutterstock

A támogatást a Magyar Államkincstár felületén, ügyfélkapun keresztül lehet kérelmezni még november 25-ig. A támogatásban a VPAKG2015-höz hasonlóan tizenhat tematikus előíráscsomagból lehet választani, (horizontális – mindenki számára elérhető, valamint zonális – azaz csak bizonyos feltételeknek megfelelő területeken gazdálkodók számára elérhető). – A benyújtandó pályázat részeként, a támogatásba bevinni kívánt összes területet háromméteres pontossággal fel kell mérni, de a korábbi mérések is megfelelőek, ha a jelenlegi állapotot tükrözik – tájékoztatott Varga Imre István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér Megyei Szervezetének elnöke. Hozzátette, hogy az AKG-ba bevinni kívánt ültetvények maximális életkora maximum 26 év lehet, kivéve szőlő, dió, gesztenye és hagyományos gyümölcsös, melyek ettől idősebbek is lehetnek. Igazolást erről nem kell csatolni, mert a hivatalok ezt egymás között tisztázzák. 2022. január 1-ig el nem telepített ültetvénnyel is lehet pályázni. Bizonyos kivételekkel a kötelezettségvállalás időszakára jogszerű földhasználatot kell igazolni. Ezt a beadáskor természetesen nem kell csatolni, csak fel kell készülni ezen követelményre.

A fenti táblázat segítséget nyújt az érintetteknek abban, hogy milyen támogatási összegekre lehet pályázni, amennyiben a gazdálkodó minden választható előírást is be kíván tartani a területén. Fontos információ, hogy gyepgazdálkodás esetén mind a legeltetéssel, mind a kaszálással történő hasznosítás esetén saját legeltethető (0.2 ÁE/ ha) állatállománnyal kell rendelkeznie a pályázónak.

– A támogatási kérelem benyújtásával kapcsolatban tudni érdemes, hogy a támogatási kérelmek elbírálása pontrendszer alapján, tematikus előíráscsoportonként külön-külön történik – emelte ki Varga Imre István. Mint elmondta, többletpont jár Natura 2000 terület, a nitrátérzékeny terület és a VTT területi érintettség esetén. Akkor is, ha a gazdaság teljes területe kevesebb mint 300 ha, továbbá, ha szaktanácsadói igazolást csatolnak a kérelemhez. Az állatállományért járó többletpont – szántók tematikus előíráscsoportoknál csak – abban az esetben adható, ha a nyilvántartások alapján a gazdálkodó a támogatási kérelem benyújtási időszak utolsó napján legalább 0,2 állategység/hektár saját legeltethető állattal rendelkezik. Többletpont jár egy adott tematikus előíráscsoportba bevitt földterület arányáért és ha az előző periódusban AKG támogatott volt a gazdálkodó. A választott előírások környezeti hozzáadott értéke is meghatározó. MTÉT esetében választott előírás hiányában is ez 10 pont.

Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget