Hirdetés

2021.01.19. 13:47

Puma és New Balance – a legszínesebb cipők a szürke hétköznapokban

A Puma és a New Balance brandeket is sportszergyártóként illik azonosítani, ám nyugodtan mondhatjuk, hogy a kiemelkedő termékeiket a sportcipők között kell keresni. A német és az amerikai márka a csúcsminőségű modelljeivel vált ismertté, nem véletlen, hogy a sport világában sok sztár hord Puma cipőt és New Balance cipőt. A legszínesebb, legötletesebb dizájnok is többnyire ezekhez a márkákhoz tartoznak.

Forrás: Freepik

Puma – egy veszekedés szülte a német csúcsmárkát

Fotó: Freepik

A Puma brand, illetve a Puma cipő története érdekes, egyáltalán nem a megszokott módon jött ugyanis létre. A cég alapítását 1924-re teszik, ám fontos megjegyezni, hogy akkor még Gebrüder Dassler Schuhfabrik név alatt gyártott cipőket a Dassler testvérpár, Adolf és Rudolf. Így ment egy bő két évtizedig, amikor aztán annyira összevesztek, hogy úgy döntöttek, külön utakon folytatják. Adolf megalapította az Adidast, Rudolf pedig a Ruda névvel próbálkozott, ami nem volt jó ötlet. Második próbálkozásra már beletalált: a Puma hamar kedvenc lett a németeknél, majd az egész világon. Egy Puma cipő volt az első terméke a cégnek: egy futballistáknak szánt modellel jelentkeztek, amikor 1948-ban piacra dobták az Atom elnevezésű modelljüket. Persze a sportszerek és kiegészítők teljes szegmensében elkezdtek ötletelni, majd gyártani, ám a cég első számú terméke a sportoláshoz kifejlesztett cipő maradt. Kik hordták? Világsztárok! A labdarúgásban olyan nevek játszottak Puma cipőben, mint Pelé, Eusebio, Johan Cruijff, Diego Maradona, Lothar Matthäus, Didier Deschamps, vagy a maiak közül Radamel Falcao, Sergio Agüero és Marco Reus. Pumában hasított minden idők leggyorsabb atlétája, a jamaicai olimpiai bajnok Usain Bolt, de ezt viselte a kosárlabda világának több nemes szereplője is. A Puma cipő nem csak a sportéletben, az utcai divatban is hódít, színesebbé teszi a szürke hétköznapokat. Ezek a modellek könnyedén beszerezhetők a CCC webáruházában, ahol a nagy választék mellett barátságos árakkal lehet találkozni.

New Balance – a minőségben nem ismernek tréfát

Fotó: Freepik

A Pumához hasonlóan kivételesen színes modelljeiről ismert a New Balance cipő. Ez egy amerikai brand, és bár elsőre nem gondolnánk, idősebb a legtöbb konkurenciájánál. A New Balance 1906-ban jött létre, kifejezetten cipők gyártásával foglalkoztak a kezdeteknél. Az alapító William J. Riley volt, aki a világ egyik legnagyobb sportbrandjének alapjait rakta le szorgalmas és alapos munkával. A bostoni cég cipői nem tartoznak az alacsony árkategóriába, de nem is ez a céljuk: ahhoz, hogy tartani tudják a kifogástalan minőséget, olyan gyártási folyamatot alakítottak ki, amely költségesebb a riválisokénál. Rengeteg innovációt vezettek be a cipőgyártásban, egyediek például a kevert gélbetéteik, illetve az is, hogy a megszokottnál összetettebb méretválasztékkal rendelkeznek – a cipők szélességében is van mozgástere a vásárlónak. Nem meglepetés, hogy a New Balance cipő feltűnik a sport világában. A focicsapatok közül ezt viseli a belga Standard Liege, a francia Lille OSC, a portugál FC Porto és a spanyol Athletic Bilbao, hozzájuk csatlakozik hamarosan az olasz AS Roma. Az NBA-ben korunk egyik legjobb kosárlabdázója, Kawhi Leonard a brand arca, a teniszezőknél pedig a kanadai Milos Raonic és Eugenie Bouchard hord New Balance sportfelszereléseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában