szponzorált tartalom

2020.04.06. 12:18

Első repülésed? Így készülj!

<b>A repülés csodálatos dolog! Egy nap alatt akár három országba is eljuthatunk Európán belül, de maga az utazási folyamat eléggé összetett. Érdemes az utazást már jó előre megszervezni és felkészülni, főleg akkor, ha első alkalommal ülsz repülőgépre.</b>

A repülés napjainkban igen elterjedt közlekedési forma, de még mindig sokan vannak, akik még előtte állnak. Van, aki azért nem ül repülőre, mert fél, nem tudja, mire számíthat a repülőúton. De ez könnyen leküzdhető, ha előre megtervezünk mindent és felkészülünk az utazásra.

A tervezés fontossága

Az első és legfontosabb dolog, hogy időben, online lefoglald a repjegyet. Érdemes jó előre gondolkodni, mert így nagyon kedvezményes jegyeket is ki lehet fogni.

Az indulás előtt két órával ki kell érkezni a repülőtérre, be kell csekkolni, mely sok embernek igen nagy stresszfaktor, hogy időbe kiérjen. Ezt is tudjuk csökkenteni, ha a transzfert is időben átgondoljuk, leszervezzük. A legjobb és legkényelmesebb megoldás, ha saját járgánnyal mész, vagy ismerőst rokont kérsz meg, hogy kivigyen a reptérre. Ferihegyen jól kiépített, biztonságos, reptéri parkolásra van lehetőség, több ezer parkolóhellyel. Ezek alkalmasak rövid és hosszú, akár hetekig tartó parkolásra is. Akár egy évvel korábban lefoglalhatod a helyet, fizetheted online és még kedvezményt is kapsz. A BUD weboldalán van lehetőség a reptéri parkolás online foglalására.

A tervezéshez tartozik az is, hogy tájékozódsz az adott ország szabályairól, illetve arról is, mit szabad és mit nem szabad a repülőre felvinni. Így kiküszöbölheted az esetleges félreértéseket, kellemetlen szituációkat.

A csomagolás művészete

Előre gondold át és készítsd ki, mit szeretnél magaddal vinni. Ügyelj arra, hogy a csomagoláskor a legszükségesebb dolgokat pakold be a bőröndödbe. Egy részről azért, hogy a kötelező súlyhatárt be tudd tartani, másrészről pedig, hogy ne maradjon ki semmi, mert azt külföldön, drágábban kell majd beszerezned. A légitársaság weboldalán tájékozódhatsz, hogy hány kilós táskát tudsz kézitáskaként a fedélzetre vinni és hány kilót nyomhat a csomagtérbe utazó poggyászod.

Tereld el a figyelmed

Vihetsz magaddal könyveket, újságokat, amellyel könnyen kikapcsolódhatsz a repülőúton. Biztos van olyan regény, amit már régóta el szeretnél olvasni, most itt az idő, hogy elkezd. De letöltheted kedvenc zenéidet a telefonodra, amely szintén segít az ellazulásban. A repülőn töltött idő alkalmas arra is, hogy pihenj vagy az előtted álló napokat tervezgesd. A kézipoggyász rejtheti kedvenc ropogtatnivalódat, ami jót tesz a lelkednek.

Megfelelő ruházat a kényelemért

Válassz olyan ruhát az utazásra, mely kényelmes. Nem szorít sehol. A hosszú repülőutat végig ülni nem megfelelő ruházatban igen kényelmetlen. Készíts be egy kényelmes melegítő felsőt vagy pulóvert, ami bent lapulhat a kézipoggyászban és gyorsan felkaphatod, ha szükség van rá. A repülőn mindig működik a légkondicionáló. Ha hosszú hajad van, érdemes összefogni, hogy ne zavarjon, és kényelmesen hátra tudd dönteni a fejed a fejtámlának.

Válaszd nyugodtan a repülést, hisz gyors, kényelmes, és ha jól megszervezed és mindenre felkészülsz maradandó, csodás élményben lesz részed!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában