Polgárdi

2011.10.14. 12:32

Megújult a városháza, pezsgett az élet nyáron

Polgárdi - Nyikos László polgármester nem híve a felelőtlen politizálásnak. Nem tör népszerűségre, elsődlegesnek ítéli a visszafogott költekezést, a takarékosságot, a nyitottságot.

V. Varga József

A kis lépések is nagy eredménynek számítanak manapság - hangsúlyozta Nyikos László polgármester beszélgetésünk kezdetén. Egy éve vette át a város polgármesteri tisztét, s bizton állítja: az önkormányzat időben reagált és reagál a változásokra, a település fejlődése stabilnak mondható.
Polgárdin nem állt meg az élet - mondta. A megkezdett beruházásokat folytatták és befejezték, illetve újakat is indítottak, s terveznek indítani.
A nehéz időszakban törekedni kell arra, hogy megbecsüljék, amit magukénak tudhatnak - tette hozzá az elöljáró. Elsődleges a visszafogott költekezés és az erőgyűjtés az elkövetkező feladatokra. Fontosnak ítéli, hogy az átalakításokra nyitott legyen a képviselő-testület, a polgármesteri hivatal - csak úgy lehet a pályán maradni.
A szakadatlan pályázati forrásvadászat korában kész tervekkel kell rendelkezniük az önkormányzatoknak - hangsúlyozta Nyikos László.  Terveket készíttetnek ők is, hogy az adott startnál ezekre ne kelljen várni.   
Zajlik a népszámlálás, készülnek a 2012-es költségvetésre. Tisztább, virágosabb várost szeretnének, kiemelten foglalkoznak a városüzemeltetéssel, a tavaszra már ősszel készülni kell.
A településen a napokban első alkalommal köszöntötték az idősek napján  a nyugdíjas korú polgárokat. Hagyományt kívánnak teremteni, és természetesen folytatni.
A Fidelitas október 6-ai székesfehérvári  megemlékezésén Nyikos László mondott beszédet. A fáklyás felvonulás hangulatát Polgárdiba is át szeretné menteni: október 23-án a városházától indul majd a fáklyás menet a Kopjafák ligetéhez, ahol az 1956-os  megemlékezést tartják.
A polgármester végül fontosnak tartotta megemlíteni a városháza bővítését, felújítását, a nyári fesztivál sikeres lebonyolítását, a vállalkozói  inkubátorház átadását, a szüreti vigasság megrendezését.
Az önkormányzat  2009 őszén pályázott a polgármesteri hivatal épületének átalakítására, bővítésére, a sportpályát kiszolgáló épület korszerűsítésére, energiaracionalizálásra és a szolgáltatási színvonal növelésére. A munkálatokra 99,4 millió forintot nyertek uniós pályázaton. A beruházás  teljes költsége 154 millió forintot tett ki, az önerő ebből 54,7 millió forintot kóstált. A projekt fő elemét a 125 millió forint értékű városházi rekonstrukció jelentette. A több mint 13 ezer állampolgárt  kiszolgáló okmányiroda is nemsokára költözhet majd átmeneti szállásáról.
Pezsgett az élet  a Polgárdi napok tizenegy napja során, s a szüreti felvonulás és bál is jeles attrakciónak bizonyult. A település adott méltó otthont a testvérvárosok (Grafrath, Mezőpetri, Vágfarkasd és Polgárdi) találkozójának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!